Álló helyzetben orra bukik Rudy Giuliani

2008.01.29. 11:25

Szoros verseny várható John McCain és Mitt Romney között a keddi floridai előválasztáson a republikánus elnökjelöltség megszerzéséért. A felmérések alapján Rudy Giuliani, egykori New York-i polgármester stratégiája befuccsolt, és kampánya még az előtt véget ér, hogy elkezdődött volna. A demokratáknál nincs tétje a floridai fordulónak, ők már a szuperkeddre készülnek.

Florida az első a nagy államok között, ahol előválasztást tartanak. Erre koncentrált a volt New York-i polgármester, Rudy Giuliani is, és gyakorlatilag itt akarta elindítani a kampányát, de a felmérések szerint rosszul tette. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a republikánus oldalon a verseny John McCain arizonai szenátor és Mitt Romney egykori üzletember és Massachusetts állam korábbi kormányzója között fog eldőlni, akik már az eddigi előválasztási helyszíneken is komoly kampányt folytattak.

McCainnek sikerült is nyernie két fontos államban - New Hampshire-ben és Dél-Karolinában, míg Romney kevésbé lényeges fordulókban tudott győzni. A felmérések szerint annyira szoros a küzdelem kettőjük között, hogy megjósolhatatlan, ki nyer Floridában.

A helyi kampányban nem kímélték egymást. Bár durva dolgokat nem vágtak egymás fejéhez, igyekeztek kihasználni a másik gyenge pontját. Romney szerint, ha riválisa nyer, akkor az ország "liberális demokrata pályára kerül", utalva arra, hogy McCain több fontos ügyben is - például bevándorlás -  a republikánus főáramtól eltérő, liberális álláspontot képviselt. McCain eközben azt állította, hogy ellenfele kampánya a választók megtévesztésén alapul. Ezzel azt a képet akarja erősíteni, hogy Romney gyakran váltogatja, a tömegekhez igazítja véleményét fontos kérdésekben, például az abortuszról szóló vitában.

A BBC tudósítója szerint Floridában a gazdaság helyzete foglalkoztatja most leginkább a választókat. A hitelezési válság ugyanis komoly mértékben sújtotta ezt az államot, ezért annak a jelöltnek van igazán esélye, aki a legjobb megoldást ajánlja a problémára. Hasonló helyzet volt Michigan államban, ahol az autóipar gyengélkedése volt az egyik fő téma, és ott Romney-nak sikerült olyan üzenettel előállnia, amellyel maga mellé állította az embereket.

A demokratáknál a floridai szavazásnak nincs tétje, a párt ugyanis nem fogad el delegáltakat ebből az államból arra a nyár végén esedékes gyűlésre, ahol megválasztják az elnökjelöltet. Azért döntöttek így, hogy megbüntessék a floridai demokratákat, amiért januári időpontra hozták előre az előválasztást.

Így a demokraták már most, február 5-ére, az úgynevezett szuperkeddre koncentrálnak, amikor egyszerre 22 államban tartanak előválasztást és jelölőgyűlést. Elemzők korábban arra számítottak, hogy ezen a napon el is dől, ki lesz a két párt jelöltje, akik aztán megküzdenek egymással az elnökségért. A szokatlanul nyílt és szoros verseny miatt azonban lehetséges, hogy elhúzódik az előválasztás, és a jelöltek minden egyes delegáltért megküzdenek majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK