Volt hírszerző-főnök ismerte be a vízbefojtási technikát

Vágólapra másolva!
John Negroponte, az Egyesült Államok volt hírszerző főnöke beismerte, hogy amerikai tisztek vízbefojtásos vallatási technikát alkalmaztak a múltban terroristagyanús foglyokkal szemben. Az egykori nemzeti hírszerzési igazgató, jelenleg külügyminiszter-helyettes, közölte, hogy az Egyesült Államok már nem alkalmaz ilyen technikát.
Vágólapra másolva!

A Bush-kormány mindeddig nem volt hajlandó beismerni, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tisztjei vízbefojtásos kínzással próbáltak szóra bírni foglyokat. George Bush tavaly októberben tagadta azt a sajtóértesülést, hogy az amerikai hatóságok kínozták a terroristagyanús foglyokat. "Ez a kormány nem kínoz embereket (...) betartjuk az amerikai törvényeket és nemzetközi kötelezettségeinket" - mondta.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke George Bush elnök cáfolatát ugyanakkor kijelentette: az Egyesült Államok bűnös abban, hogy terroristagyanús foglyokat kínoztak.

Negroponte egy interjúban úgy fogalmazott, hogy "lépéseket tettünk a kihallgatások ügyében, például a vízbefojtásos technika több év óta nincs használatban". Negroponte, aki 2005 és 2007 között elsőként töltötte be a Bush által létrehozott nemzeti hírszerzési igazgatói posztot, azt mondta, ezt a technikát az ő hivatali ideje alatt, sőt már néhány évvel korábban sem alkalmazták. "Attól tartok, hogy túlságosan a múltba tekintünk, túl gyakran nézünk a visszapillantó tükörbe olyan dolgok kapcsán, amelyek négy vagy hat éve történtek" - mondta. A CIA nem reagált arra, amit Negroponte a National Journal folyóiratban megjelent interjúban mondott.

Korábbi értesülések szerint a CIA 2003 óta nem alkalmazza a vízbefullasztásos technikát. Dick Cheney alelnök azonban egyszer "fontos kihallgatási eszköznek" nevezte a módszert.

A szenátusban szerdán hallgatják meg Michael Mukasey igazságügy-minisztert a különböző kihallgatási módszerek törvényességéről. A tavaly ősszel kinevezett Mukasey megerősítése sokáig bizonytalan volt. Bush jelöltjét ugyanis sokan támadták, amiért nem volt hajlandó a kínzás egy formájának elismerni a vízbefojtás szimulálásával történő vallatást.

Ha Mukasey elismerné, hogy a szóban forgó módszer kínzás, amelyet az amerikai és a nemzetközi jog is tilt, akkor vádemelés fenyegetné a vallatásokat vezető CIA-ügynököket és valószínűleg a felderítő szervezet felsőbb vezetését is, amely vélhetően tudott a módszer használatáról.

Egy volt CIA-tiszt, aki öt éve közreműködött Abu Zubajda al-Kaida vezető elfogásában és kihallgatásában, tavaly decemberben az ABC televízióban váratlan nyilatkozatot tett: szükség volt a terrorista vízbefojtást szimuláló technikával történő megtörésére.

Ennek a több évszázad óta ismert vallatási módszernek az a lényege, hogy a lekötözött rab fejére vászonzsákot húznak és vízzel locsolják. A fogolynak a víz belélegzésével hamarosan olyan érzete támad, mintha vízbe fojtanák. A vízbe fulladás a legfájdalmasabb halálnemek egyike.