Ítéletidő pusztított Nagy-Britanniában

Vágólapra másolva!
Súlyos baleseteket okozó ítéletidő tört rá csütörtökön Nagy-Britanniára; a nyugat-angliai partok előtt helikopterekkel kellett kimenteni egy komp utasait.
Vágólapra másolva!

Az északnyugatról betörő atlanti front 100-110 kilométeres széllel érkezett, és főleg az északi országrészben okozott komoly károkat.

A Manchester környékét kiszolgáló M6-os autópálya 80 kilométeres szakaszát lezárta a rendőrség, miután a viharban számos baleset történt. A szél több kamiont felborított; egyikük vezetője meghalt.

A világ legforgalmasabb kompkikötőjét, a délkelet-angliai Dovert is le kellett zárni egy időre az orkán miatt. A kikötőt estére megnyitották, de a forgalomban változatlanul komoly fennakadások vannak.

Az ország másik felén, az északnyugati partoktól 12 kilométerre, az Ír-tengeren a királyi haditengerészet és a légierő helikoptereit kellett bevetni egy főleg teherárut szállító komp 19 főnyi legénységének és négy utasának kimentésére, miután a viharban a hajó - a rakomány elcsúszása miatt - 60 fokos szögben megdőlt. A légierő szóvivője komoly incidensnek minősítette az esetet.

A brit meteorológia péntekre sem ígér jobb időt, sőt északról délre terjedő hóviharokat jósol. A szolgálat szerint Skóciában 20-30 centiméternyi hó is eshet, és a havazás a nap folyamán Londont is elérheti.