Az eddigi államfő, Boris Tadic maradt Szerbia elnöke a vasárnapi választás után. Ellenfele, Tomislav Nikolic beismerte vereségét. A szavazás választ adhat arra a kérdésre, mi lesz a belgrádi uniós integráció sorsa, s nagyban befolyásolja a koszovói függetlenség kérdését is.

Boris Tadic jelenlegi elnök, a Demokrata Párt jelöltje pártjának székházában bejelentette győzelmét, és egyben gratulált ellenfelének az általa elért kiváló eredményhez. "Gratulálni szeretnék ellenfelemnek, Tomislav Nikolicnak" - mondta, hozzátéve, hogy az általa elért szavazatok száma tiszteletreméltó.

"Tárgyalni fogok Tomislav Nikoliccsal, mert az állampolgárok nagy számban támogatták az elképzeléseit. Fontos Szerbia egyesítése" - tette hozzá az újjáválasztott elnök.

"Amennyiben ezek az eredmények hivatalosan is beigazolódnak,   gratulálni szeretnék a győzelméhez" - reagált Tomislav Nikolic. "Oroszországnak azt üzenem, hogy a jövőben is úgy kell támogatnia Szerbiát, mint eddig" - hangsúlyozta, felszólítva egyszersmind az Európai Uniót, hogy "hagyja abba Szerbia zsarolását és teljesíthetetlen feltételek megszabását".

A választáson a szavazatra jogosultak 67,6 százaléka adta le voksát, ami rekordnak számít a 2000. évi elnökválasztás óta. A leadott szavazatok több mint 80 százalékának feldolgozása után a központi választási bizottság szerint Tadic a voksok 50,75 százalékát kapta, ellenfelének, Tomislav Nikolicnak pedig 47,56 százalék jutott.

Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Szlovénia vasárnap üdvözölte Tadic újraválasztását. "Az elnökség üdvözli, hogy a szerb nép a jelek szerint megerősítette az ország demokratikus és európai irányvonala iránti támogatását. (...) Az EU elnöksége megerősíti Szerbia európai kilátása iráni elkötelezettségét" - áll az elnökség által kiadott közleményben.

Az első fordulót követően - a 2004-es választásokhoz hasonlóan - két jelölt maradt versenyben. A radikális Tomislav Nikolic és a jelenlegi államfő, Boris Tadic küzdelme szoros versenyt hozott. Akárcsak négy éve, most is Nikolic hozta az első kört. A második forduló azonban több szempontból is érdekes: az új elnök személye nagyban befolyásolja mind az uniós integráció, mind Koszovó függetlenségének kérdését - írja a BBC.

"A vasárnapi választás életbevágó" - állítja Nick Hawton, a BBC tudósítója, aki szerint a szerbek nemcsak egyszerűen az elnökről, hanem egyben saját jövőjükről is szavaznak. Tadic az uniós csatlakozás híve, míg Nikolic - noha három hete már ő is az EU mellett kardoskodik - köztudottan Moszkva felé kacsingat.

Az elnökválasztás után az is kiderül, mikor kiáltja ki függetlenségét Koszovó. "Ha Tomislav Nikolic győz, akkor február 9-én vagy 10-én nyilvánítják ki a függetlenséget" - mondta még szerdán egy magas rangú forrás neve elhallgatását kérve. Egy másik, ugyancsak pristinai forrás pedig megerősítette, ha Boris Tadic nyer, akkor a szakadár dél-szerbiai tartomány albán lakossága valószínűleg még legalább egy hetet vár, és legkorábban február 17-én nyilvánítja ki Koszovó önállóságát.

A NATO 16 ezer fős békefenntartó ereje eközben felkészült az esetleges zavargásokra és egy lehetséges válaszlépésre Koszovó északi részén, ahol a többségben lévő szerb lakosság hallani sem akar az elszakadásról.