A Fehér Ház legálisnak nevezte a vízbefojtást imitáló vallatást

Vágólapra másolva!
A Fehér Ház védelmébe vette szerdán a vízbefojtást imitáló vallatási módszert, és egy szóvivő közölte, hogy az elnök felhatalmazásával ezután ismét használhatják a kihallgatásokon.
Vágólapra másolva!

Alkalmazása a körülményektől függ. Az egyik fontos tényező az, ha hihetőleg terrortámadás áll küszöbön - mondta Tony Fratto helyettes elnöki szóvivő.

A módszert az ellenzői kínzásnak tartják, amit tilt az ENSZ idevágó egyezménye. Lényege, hogy a kihallgatott személyben a vízbefulladás érzését keltik. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az elmúlt években használta a módszert, de 2006-ban az ügynökség igazgatója a bírálatok miatt megtiltotta az alkalmazását.

Az ENSZ kínzások ügyében illetékes jelentéstevője bírálta a Fehér Házat amiatt, hogy védelmébe vette a vízbefojtást színlelő vallatási módszer alkalmazását, ami megfogalmazása szerint "teljesen elfogadhatatlan a nemzetközi emberi jogok alapján". Manfred Nowak felszólította a washingtoni kormányt, hogy "ne próbálja meg továbbra is mentegetni azt, ami semmivel nem menthető".