A török parlament engedélyezni készül a fejkendőviselést

Vágólapra másolva!
Heves vita bontakozott ki a muzulmán fejkendő egyetemi viselését lehetővé tévő alkotmánymódosításról szerdán a török parlamentben, amelynek képviselői éjszaka várhatóan megszavazzák az erre vonatkozó javaslatot.
Vágólapra másolva!

A tilalom feloldását a kormányzó konzervatív Igazság és Haladás Pártja (AKP) és az ellenzéki Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) közösen kezdeményezte. Mivel e két pártnak együttesen hatalmas többsége van a parlamentben, az alkotmánymódosítás jóváhagyása bizonyosra vehető.

A Törökország világi berendezkedését féltők szemében azonban az iszlám fejkendő egyfajta politikai-vallási beállítottság kifejezőjének számít, ezért ellenzik, hogy viselését engedélyezzék a közintézményekben.