Tüntetőket választott szét a rendőrség Drezdában

2008.02.16. 22:40

Rendőrök választottak szét szombaton jobb- és baloldali tüntetőket Drezdában. A város bombázásának évfordulóján mindkét csoport rendezvénnyel akart emlékezni.

A drezdai rendőrségnek kellett megakadályoznia szombat este, hogy jobb- és baloldali tüntetők összecsapjanak a belvárosban. A rendfenntartó erők több személyt őrizetbe is vettek, többek között azért, mert tiltott, másnak esetleg sérülést okozó tárgyakat tartottak maguknál.

A rendőrségi beavatkozás előtt két rendezvény is volt az Elba menti városban, amelyet 63 évvel ezelőtt amerikai és brit bombázók romboltak le. Az egyik rendezvényt azért tartották, hogy emlékeztessenek Drezdának a bombázást megelőző náci múltjára, s egyben tiltakozzanak szélsőjobboldaliak szintén szombatra tervezett tüntetése ellen.

A szélsőjobboldaliak gyászmenetet rendeztek a belvárosban. A becslések szerint mindkét rendezvényen több ezren vettek részt. A 63 évvel ezelőtti bombázásban egyes becslések szerint 35 ezer ember halt meg, a város ekkor már tele volt a keleti német területekről kiszorított menekültekkel.

KAPCSOLÓDÓ CIKK