Félszáz halott egy pakisztáni merényletben

2008.02.17. 8:37

Félszázan meghaltak, és legalább ugyanennyien megsebesültek egy pakisztáni robbanásban. A szombati merénylet idején még 37 halottról számoltak be, az éjszaka folyamán azonban a kórházakban sok sebsült meghalt. A robbantás összegfügg a két nap múlva tartandó választásokkal.

A szombati pakisztáni merénylet halálos áldozatainak száma legalább 46-ra nőtt vasárnapra, mert több súlyos sebesültön nem tudtak segíteni a kórházakban - közölte egy név nélkül nyilatkozó rendőrtiszt. Azonban ez az áldozatszám is a legóvatosabb becslés, mert a mentőknek a halottak összeszámlálása is nehézséget okozott.

Mintegy ötven sebesült állapota súlyos - tette hozzá a tiszt. Szombat este közölt adatok szerint a halálos áldozatok száma 37 volt, és több mint 90 a sebesülteké.

A merényletet az ország törzsek uralta északnyugati részében, Paracsinar városában követte el egy öngyilkos merénylő a gépkocsijába rejtett pokolgéppel, két nappal a parlamenti választások előtt. A kamikáze a Pakisztáni Néppárt (PPP) egyik képviselőjelöltjének háza előtt robbantotta fel az autót, akkor, amikor a politikus párttársai, hívei összegyűltek a szabadban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK