Síliftből esett ki két magyar kisgyerek

Vágólapra másolva!
Néhány napon belül hazatérhet az a két kisgyermek, akik Karintiában kiestek egy síliftből. A gyerekek egy dél-magyarországi iskoláscsoporttal érkezett Ausztriába. A korábbi hírekkel ellentétben sérüléseik nem életveszélyesek.
Vágólapra másolva!

Várhatóan néhány napon belül hazatérhet az a magyar kislány, aki hétfőn kiesett egy síliftből az ausztriai Karintiában és az a kisfiú, aki utánaugrott - közölte a Külügyminisztérium kommunikációs munkatársa. Odze György szerint a 11 éves kislány és a 10 éves kisfiú egy iskolai sítúrán voltak Ausztriában. A kislány kiesett a síliftből, a kisfiú pedig, feltehetően pánikból vagy segítségnyújtási szándékkal utánaugrott.

A szóvivő elmondta, hogy mindkét gyerek kórházban van, sérüléseik nem életveszélyesek. A tizenegy éves kislányt - akinek a lábszára törött el - még a délután folyamán megműtötték, állapota stabil. A tízéves kisfiú ezt követően került alkartöréssel a műtőbe - közölte Németh Krisztina bécsi magyar főkonzul, aki szerint mind a két gyerek kifogástalan ellátásban részesült.

A gyerekek egy dél-magyarországi - A TV2 információi szerint szegedi - iskoláscsoport tagjaiként érkeztek Ausztriába, mindkettőjüknek volt biztosítása. A kislány édesapja a kórházba érkezett, az ausztriai magyar konzul pedig folyamatos kapcsolatban áll az intézménnyel.

Az APA osztrák hírügynökség korábbi jelentése szerint mindkettőjüket helikopterrel szállították a klagenfurti baleseti kórházba. A gerlitzeni síkörzetben történt baleset oka eddig ismeretlen.