Djukanovic alakíthat kormányt Montenegróban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Milo Djukanovic, a kormányon lévő Szocialisták Demokratikus Pártjának vezetője kapott megbízást a következő montenegrói kormány megalakítására. A veterán politikus szerdán vette át megbízását Filip Vujanovic államfőtől. A 2006 júniusában függetlenné vált volt jugoszláv tagköztársaság eddigi miniszterelnöke, Zeljko Sturanovic január végén mondott le tüdőrákja miatt. Az új jelöltről február 28-án dönt a parlament. A koalíció kisebbik tagja, a Szociáldemokrata Párt már jelezte, hogy támogatja Djukanovicot, aki 1991 óta három ízben töltötte be a 650 ezer lakosú Montenegró kormányfői, egy ízben pedig államfői posztját.