Elzavarnák Musarrafot pártja bukásával

2008.02.20. 11:29

Óriási nyomás nehezedik Pervez Musarraf pakisztáni elnökre. A hétfői választások után - melyen az őt támogató erők súlyos vereséget szenvedtek - az ellenzék az elnök lemondását követeli. Az ellenzék egyik vezére, Navaz Sarif egy régi ígéretét is számon kéri az államfőn - eszerint Musarraf megígérte, ha a pakisztániak úgy akarják, távozni fog. Musarraf nem akar lemondani.

A hétfői pakisztáni választásokon alaposan meggyengült a Pervez Musarraf elnököt támogató kormányzó párt, és megsemmisítő vereséget szenvednek az iszlamisták is. Musarrafra nagy nyomás nehezedik: az elsöprő győzelmet arató ellenzék lemondását követeli, szerintük ugyanis a választók ezzel a döntéssel az elnök személyéről is szavaztak.

Musarraf maga nem indult a választásokon - államfői posztját már tavaly ősszel biztosította: újabb ötéves elnöki mandátumot szerzett. Hiába tartják sokan a hétfői voksolást az elnök politikájáról tartott referendumnak, az államfő bejelentette: nem áll szándékában lemondani.

A volt tábornok távozását a hatalomból többen kérték, köztük az egyik győztes ellenzéki párt vezetője, Navaz Sarif korábbi kormányfő. A brit Guradian szerint Sarif Musarraf egy régebbi ígéretére is hivatkozott. Szerinte a pakisztáni elnök azt ígérte, "ha az emberek úgy akarják, távozni fogok". Sarif szerint "most az emberek meghozták az ítéletet, így örökre búcsút kell mondanunk a diktatúrának".

Musarraf lemondását követelte Aitzaz Ahsan, a korábbi demokráciát követelő tüntetések egyik hőse is - írja az USA Today. "Musarrafot kivégezte ez a választás, nincs más lehetősége, mint lemondani. Nagyon kínos lenne neki hatalmon maradni egy ellenséges parlamenttel a háta mögött" - jelentette ki Mirza Aszlám bég, a pakisztáni hadsereg korábbi főparancsnoka.

Kedden az elnök szóvivője a követelésekre azt választotta: "Ez nem elnökválasztás volt. Musarraf elnököt már megválasztották öt évre." Válaszul Sarif pártja nevében azt mondta: kész együttműködni más pártokkal Musarraf ellen. Így egyelőre úgy tűnik, hatástalan maradaz elnöknek még a választások előtt tett nyilatkozata, mely szerint az eredményektől függetlenül kész együttműködni a leendő miniszterelnökkel.

A szavazatok összeszámlálását - összesen 268 képviselői helyről szavaztak - szerda délutánra ígérte a választási bizottság. Szerda reggelre már 261 választókerületből érkeztek be az adatok a bizottsághoz. Ezek alapján a győztes az ellenzéki Pakisztáni Néppárt (PPP), amelynek vezetője volt a januárban meggyilkolt Benazir Bhutto. A párt 87 helyet szerzett meg. Sarif pártja a Pakisztáni Muzulmán Liga 67 képviselői helyet foglalhat el. Így a két nagy ellenzéki tömörülésnek nagy valószínűséggel összesen 154 képviselője lesz a parlamentben. Ezzel szemben a Musarrafot támogató kormánypárt mindössze 38 mandátumot kapott.

KAPCSOLÓDÓ CIKK