Elszabadultak az indulatok Belgrádban

Vágólapra másolva!
Százezres tüntetés, gyújtogatás és erőszak a határon, nemzetét sirató öngyilkos - Szerbiában fokozódik a feszültség Koszovó függetlenségének vasárnapi önkényes kikiáltása miatt. Belgrádban 150 ezren gyűltek össze az államfő és a miniszterelnök által szervezett tiltakozó nagygyűlésre a BBC szerint. Az [origo] névtelenséget kérő helyi diplomáciai forrásból úgy tudja, a tüntetők közül sokan várhatóan a zömében szerbek lakta koszovói városba, Kosovska Mitrovicára vonulnak át pénteken. A szerbek a szerb többségű koszovói területek leszakítására játszhatnak. A tüntetés befejeztével huligánok egy csoportja ismét az amerikai és a horvát nagykövetség épületére támadt.
Vágólapra másolva!

00:00

Összeéget holttestet találtak az Egyesült Államok belrádi nagykövetségének épületében. Ezt a követség szóvivője is megerősítette, aki azt is elmondta, hogy a szerb rendőrség vizsgálja ki a halál okát és körülményeit. Az áldozatról egyelőre nem tudni semmit - jelentette a B92 rádió.

23:00

A rendőrség bejelentette, hogy helyreállt a nyugalom a szerb fővárosban. Részleteket az éjszakai eseményekről holnapra ígértek. Asürgősségi központban 96-ra nött az ellátott személyek száma, ebből 32 rendőr.

22:30

A belgrádi sürgősségi központban nyolcvannyolc sérültet kezeltek kisebb-nagyobb sérülésekkel, közöttük 21 rendőrt. A páciensek közül hármat kellett kórházban tartani sérülésük súlyossága miatt.

21:10

Több száz randalírozó ütközött meg az őket kergető rendőrökkel. Útjukon a különböző nagykövetségek felgyújtása között több üzletet és trafikot fosztottak ki.

20:37

Közös imával végződött a Szent Száva székesegyház előtt a "Koszovó Szerbia" megmozdulás. A résztvevők gyertyát gyújtottak Koszovó-Metohijáért.

20:25

Az [origo] riporterei visszaindulnak a felgyújtott McDonald's-hoz, hogy megkeressék a fényképezőgépből kiesett memóriakártyát. További részletek később.

20:17

Az [origo] Belgrádban tartózkodó tudósítói szerint maga a tüntetés békésen zajlott. Bár voltak rendbontások - téptek szét EU-zászlókat -, nem ez volt a jellemző. A tüntetésen jelentős erőt képviseltek a szerb radikálisok, de nem csak ők jelentek meg.

A problémák akkor kezdődtek, amikor a tömeg egy része elindult a Szent Száva székesegyházhoz hét óra előtt nem sokkal. Itt már többségbe került a radikális mag, akik között számos símaszkos alak is feltűnt. A verekedők a fotóriporterekre utaztak, ha valahol villant a vaku, rögtön támadtak.

A rendőrök sokáig nem avatkoztak be, nem is lehetett látni őket az utcákon. Később megjelentek, és össze is csaptak a tüntetőkkel. Kórházban tartózkodó riportereink szerint körülbelül 40 összevert ember érkezett még a sürgősségi osztályra, néhányan közülük komoly sérüléseket szenvedtek az összecsapásokban, sok köztük a rendőr.

20:12

Az USA szerint senki nem hatolt be belgrádi nagykövetségükre, jóllehet korábban több híradás is erről számolt be. A BBC szerint a bezárt, és védtelen épülethez több száz tüntető vonult, gyújtogattak, és többen be is törtek az épületbe. Az amerikai külügy szerint a nagykövetségnél a tiltakozás során senki nem sebesült meg.

20:00

Az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a randalírozók felgyújtottak egy McDonald's éttermet. A tüntetésen megverték az [origo] fotóriporterét is.

19:40

A huligánok a horvát követséget támadták meg; fáklyákat dobtak az épületre. A követség környékén több konténert is felgyújtottak.

19:20

A belgrádi tüntetések befejeztével huligánok egy csoportja az amerikai nagykövetséghez vonult, ahol felgyújtották az amerikai zászlót, a tűz kiterjedt az épületre is. A belügyi szervek speciális egységei röviddel 19 óra után érkeztek a több tíz speciális járművel a Knez Milos utcába, ahol könygázzal oszlatták fel a randalírozókat.

Forrás: EPA

Tömeggyűléssel kezdtek

150 ezren gyűltek össze Belgrádban, hogy tiltakozzanak Koszovó függetlenségének önkényes kikiáltása ellen csütörtökön. A szerb kormány és a parlamenti pártok többsége által közösen kezdeményezett "Koszovó Szerbiáé" elnevezésű rendezvény a belgrádi parlament előtti téren kezdődött öt órakor, de a résztvevők ezrével gyülekeztek már délelőtt óta. Szerbiában csütörtökön zárva maradtak az iskolák, az állami vasúttársaság ingyen szállította a tüntetőket Belgrádba. A dühös tiltakozók este megtámadták a TV2 stábját, a televízió helyszíni tudósítója szerint kamerájukat is összetörték.

A tömeggyűlésen Vojislav Kostunica miniszterelnök és Tomislav Nikolic szerb radikális pártvezető is beszédet mondott. "Koszovó Szerbiáé marad, amíg csak élünk " - közölte a miniszterelnök a szerb nemzeti színekkel borított emelvényről, a zászlókat és transzparenseket lengető tömeg előtt. "Soha nem adjuk Koszovót! Soha" - válaszolta a BBC szerint a tömeg. Nikolic szerint az EU és az USA el akarja lopni tőlük Koszovót. "Hitler sem tudta elvenni tőlünk, és ma sem fogják (a nyugati hatalmak)!" - mondta.

Megjelenik számos híresség, így például Emir Kusturica filmrendező. A tömeg ezután a Szent Száva-székesegyházhoz vonul fohászkodni. Boris Tadic elnök nincs ott, ő Romániába utazik, amely azon kevés európai államok egyike, amelyek szerint a függetlenség kikiáltása sérti a nemzetközi jogot. Mind az elnök, mind a kormányfő nyugalomra szólította fel a tüntetőket. A megmozduláson az [origo] munkatársai is ott vannak.