Nagy erejű földrengés volt Szumátrán

Vágólapra másolva!
Nagy erejű földrengés rázta meg az indonéziai Szumátra sziget déli partvidékét helyi idő szerint vasárnap éjjel. A hatóságok nem  tartották szükségesnek cunamiriadót elrendelni.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok földtani intézetének közlése szerint a 6,6-es fokozatú földmozgás epicentruma az Indiai-óceánon, Padang városától mintegy 150 kilométerre délnyugatra volt, fészke pedig mintegy 35 kilométeres mélységben lehetett.

Szemtanúk szerint az érintett térség lakossága pánikszerűen kimenekült házaiból, attól tartva, hogy az épületek összeomolhatnak. Sokan magaslatokra menekültek az esetleges szökőár elől, cunamiriadót azonban nem rendeltek el az indonéz hatóságok

A délkelet-ázsiai országban gyakorta mozdul meg a föld, mivel szigetvilága több tektonikus lemez találkozásánál fekszik, s a térségben ezért igen erőteljes a szeizmikus tevékenység. Tavaly szeptemberben ugyanezt a térséget egy 8,4-es erősségű rengés rázta meg, 25 ember halálát okozva, szökőárt azonban az a földmozgás sem váltott ki.