"A függetlenség jobb, mint a" - albánok Koszovóban

2008.02.27. 14:22

Európa és a világ legújabb állama szakadt, szegény, de vidám ország. Hiába a nagy munkanélküliség, a szervezett bűnözés, a rossz gazdasági helyzet, a koszovói albánok egyelőre euforikusak - végre megkapták áhított függetlenségüket. Helyszíni riport.

A legelső dolog, ami feltűnik, hogy mindenki milyen jókedvű. Viccelődő és széles vigyorral gesztikuláló határőrrel és vámossal például én még egyetlen határon sem találkoztam, pláne nem Kelet-Európában ("Van elvámolnivalótok, srácok? Nincs? Na, akkor welcome to Kosovo!" - fecseg az arc a bódéból kikönyökölve). És ezt az élményt az sem rontja el, hogy egy kapuval arrébb még gyorsan lehúznak ötven euróra, mert a sztenderd nemzetközi autóbiztosítás itt állítólag nem érvényes, és anélkül nem lehet bemenni.

A nyomott és poros Macedónia felől érkezve az újonnan függetlenné vált Koszovó energiája és jó hangulata azonnal szembetűnő. Még akkor is, ha az infrastruktúra - ha ez egyáltalán lehetséges - a határ innenső oldalán még rosszabb állapotban van, mint Macedóniában, és olyan mennyiségű szemét hever mindenütt, hogy alig látszik ki alóla az ország. Mindenütt albán, koszovói, európai és amerikai zászlók (az albán, a koszovói és az amerikai mindenhol együtt, ideértve a középületeket is, mert a hála az hála), "Éljen a függetlenség" feliratok olyan számban, hogy már az első falu után fejből tudom albánul ("urime pavaresia"), és mindenütt lendületesen ténykedő, jókedvűnek tűnő albánok.

"Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen boldog leszek egyszer" - mondja a 25 éves Arjan, aki tolmácsként dolgozik a Koszovót irányító különböző nemzetközi szervezeteknek. "Az elmúlt kilenc évben (az 1999-es háború után Koszovó ENSZ-fennhatóság alatt állt - a szerk.) sokat mondogattuk egymás között, hogy a függetlenség talán olyan, mint a kóla - minél tovább hagyod nyitva, annál ízetlenebb. De most kiderült, hogy nem így van - egyszerűen fantasztikus. Valamelyik nap az egyik haverom azzal jött, hogy Arjan, hallod, a függetlenség jobb, mint a szex."

"Ötszáz éve erre várunk, ezért van mindenki ennyire felpörögve" - mondja a 19 éves Kustrim, aki egy hotelben dolgozik. "Koszovót mindig valaki más uralta, hol a török, hol a szerb, és az apáink nagyon sokat szenvedtek. De most végre szabadok vagyunk, és szerencsésnek érzem magam, hogy annak a generációnak vagyok a része, amely ezt megtapasztalhatja."

De elég a függetlenség önmagában? Fog ettől fejlődni a gazdaság, jobban fognak élni az emberek? - akadékoskodom. "Nem, nem hiszem, hogy a függetlenség önmagában jóléthez vezetne - de minden a függetlenséggel kezdődik. Most már a saját kezünkben van a sorsunk, és nem valaki máséban, érted? Most már legalább nem azzal kell állandóan foglalkoznunk, hogy megvédjük a jogainkat valaki más ellenében, és ez nagyon fontos" - mondja magabiztosan, csillogó szemekkel, miközben büszkén és elégedetten bámulja az éjszakai Pristinát a hotel tetejéről, ahova azért másztunk föl, hogy lefényképezzük az új fővárost.

Szegények vagyunk, de jól élünk

Az új főváros iszonyú - totálisan félredizájnolt szocialista épületszörnyűségek, plusz elképesztő mennyiségű szemét halmaza. Még a belvárosban lévő egyetemi campus is úgy néz ki, mintha légitámadás érte volna. Közvetlenül a főépülettel szemben pedig egy kis tanya helyezkedik el, amelynek tócsákkal tarkított udvarán rettenetesen szakadt emberek ücsörögnek néhány szemétdomb között.

De a közel-keleties káosz és nyüzsgés (a hasonlat talán nem tűnik olyan vadnak, ha belegondolunk, hogy Koszovó muszlim ország), az energia, a jó hangulat ellensúlyozza a lepukkantságot. Pláne a nyomott, rosszkedvű Szerbia után Pristina kimondottan kellemes hely (a kontrasztot különösen a fotós kolléga értékeli, akit Belgrádban irgalmatlanul fölpofozott néhány ideges szerb). Mindenki elképesztően barátságos a külföldiekkel, rengetegen hálálkodnak is. "Köszönjük a támogatást, amit a függetlenségünk kivívásához nyújtottatok" - jön oda teljesen véletlenszerűen egy vendéglőben a tulajdonos, holott fogalma sincs, honnan jöttünk, neki annyi elég, hogy látszik, nyugatabbról.

A vidék pedig egyszerűen gyönyörű: drámai szépségű hegyek és dombok fognak közre egy kis zöld alföldet, ahol sátortetős házak állnak elszórva mindenfelé, a tervezés bármi jele nélkül. A rengeteg mecset pedig egészen különös hangulatot kölcsönöz a helynek, mert a többi épület alapvetően európai jellegű. A millió amerikai zászló egy plusz csavar - Koszovó valószínűleg az egyetlen muszlim nemzet a világon, ahol mindenki imádja Amerikát. Még Bill Clinton sugárút is van a fővárosban.

A fejletlen harmadik világbeli országokhoz hasonlóan mindenütt - a városban és a vidéken - építkezéseket (haladót és félbehagyottat), roncstelepeket, autójavító műhelyeket, vegyesboltokat és millió taxit látni, mert ezek szívják fel leggyorsabban a fölös munkaerőt. Az pedig van bőven, Koszovó ugyanis Európa legfiatalabb nemzete, a lakosság fele 35 év alatti, a munkanélküliség hivatalosan 40 százalék. És tényleg, mindenütt tétlen férfiak ácsorognak, cigizgetnek, vagy ezzel-azzal csencselnek. Kustrim és Arjan veszett boldogságát, úgy tűnik, mindenki osztja, de azért nekik könnyebb - van jó állásuk, jó fizetésük. A többség nyomorog: az átlagfizetés alig 200 euró, pedig az árak kb. magyarországiak. A függetlenséggel pedig önmagában mégsem lehet jóllakni.

Fotó: Vanik Zoltán [origo]

"Tényleg sokan hiszik azt, hogy a függetlenség majd mindent megold" - mondja Ilir Dugolli, a Kipred nevű pristinai politikai kutatóintézet munkatársa. "Ez tévedés, hiszen a függetlenség csak egy feltétele a jólétnek - de feltétele. Hogy készen állunk-e önmagunk kormányzására? Nos, ezt nem tudom - de az biztos, hogy nincs más út. Elkövetünk majd hibákat, de csak így tudjuk megtanulni. És emlékeztetném rá, hogy az alternatíva - a szerb uralom - katasztrofális volt. És persze az ENSZ-fennhatóság is követett el hibákat. Mindenesetre most az a lényeg, hogy mindenki nagyon felszabadult, mert vége a bizonytalan helyzetnek, most már tényleg szabadok vagyunk."

A baksis nem csúnya szó

Termelni az ország nem nagyon termel semmit, a gazdaság rémes állapotban van, még kilenc évvel a háború után is. Az infrastruktúra csúnyán szét van esve, még az áram is állandóan kimarad. Export alig van. Igaz, rengeteg az ásványi anyag, egyes becslések szerint Európa lignittartalékának harmada Koszovó hegyeiben található. A nemzeti jövedelem mintegy harmada külföldi segélyekből származik, majd negyede pedig a nyugati országokban dolgozó albán vendégmunkások által hazaküldött pénzből. Ami megy, az az építkezés és a kiskereskedelem - meg a szervezett bűnözés.

Persze közhely, hogy a maffia itt mindent átsző, de ebbe elég nehéz belelátni. "Nincs adat" - mondja Dugolli tömören. Úgy tűnik, hogy elsősorban állami pénzek lenyúlásáról, lezsírozott tenderekről, és persze csempészetről van szó. Utóbbi mindenféle lehet, a "termék" régebben használt és lopott autó volt, ma főleg cigaretta, drog, ember, talán fegyver. "Minden a családon belül marad: állítólag még a csempészútvonalak is apáról fiúra szállnak a hegyekben" - mondja egy európai diplomata.

Ráadásul a legális tevékenység a családokon és klánokon alapuló, kvázi maffiarendszeren keresztül összeolvad a feketegazdasággal. Nem teljesen világos, hol van a határ a kettő között: például az emberek többségét a magas közterhek miatt feketén alkalmazzák, ezért ilyen magas a hivatalos munkanélküliség, holott valamivel majdnem mindenki ügyeskedik. "Itt minden így működik. A korrupció az élet része. Amit mi Európában korrupciónak nevezünk, az itt normális: szinte megsértődnek az emberek, ha nem próbálják őket megvesztegetni" - mondja a diplomata. "A baksis nem csúnya szó."

Fotó: Vanik Zoltán [origo]

De a helyzet valószínűleg mégsem teljesen reménytelen, több okból. Egyrészt az ország nagyon kicsi (tízezer négyzetkilométer, kétmillió lakos), némi ésszel és jó kormányzással nem lehet annyira nehéz lábra állítani (pozitív példa a balti államok vagy Szlovénia esete). A koszovóiak nagyon fiatalok, vagyis nagy és energikus a munkaerőpiac. A nyelvismeret pedig kimagasló, nem csak az évtizedes nemzetközi jelenlét miatt, hanem azért is, mert a kilencvenes években százezrek menekültek Európába, Amerikába, majd jöttek haza úgy, hogy megtanultak angolul vagy németül - meg egy csomó más dolgot is. Mindez igen alkalmassá teszi őket arra, hogy a nemzetközi befektetőket fogadják, hogy helyt álljanak a globális gazdaságban.

A mámoros helyiek persze optimisták. "Meglásd, előbb-utóbb ez lesz a Balkán Svájca" - lelkendezik Arjan, ami szép cél, noha azonnal egy másik ország jut róla eszembe, ami szintén a törzsi erőszak őrületében hullott darabjaira, holott egyszer úgy emlegették, a Közel-Kelet Svájca (Libanon). De ki tudja? Egy európai diplomata, aki jól ismeri a környéket, arra számít, hogy ha a politikai helyzet stabilizálódik, 5-10 éven belül gyors gazdasági fejlődés indul meg Koszovóban.

Na igen, ha stabilizálódik a helyzet. Ma még senki nem tudja biztosan, hogy minden rendben lesz-e. Komoly háborúra senki nem számít: a NATO-val szemben Szerbia nem tud mit lépni, nagyhatalmi támogatójának, Oroszországnak pedig igazából nem érdeke, hogy szóbeli segítségnél többet adjon neki, tízezer lepukkant négyzetkilométerért. A szerbek lakta észak-koszovói csücsök helyzete azonban egyelőre tisztázatlan. Igazából még az sem biztos, hogy a Koszovói Köztársaság része marad-e, annyira ellenáll a szerb kisebbség. Ez még okozhat bajokat. Szóval lehet, hogy Koszovó szakadt, kicsit problémás ország marad még egy jó ideig. De országnak ország, az most már biztos.

Szlankó Bálint - Pristina
Fotó: Vanik Zoltán

KAPCSOLÓDÓ CIKK