Kijárási tilalommal fékeznék a bűnözést Szarajevóban

Vágólapra másolva!
A fiatalkori bűnözés visszaszorítása érdekében a szarajevói hatóságok megtiltották péntektől, hogy fiatalkorúak éjszaka utcára lépjenek, ha csak szülők vagy felnőttek nem kísérik őket.
Vágólapra másolva!

A szarajevói kanton által hozott rendelkezés súlyos pénzbüntetést szab ki azokra a szülőkre, akik felügyelet nélkül engedik az utcára éjszaka 18 éven aluli gyerekeiket. Emellett a hatóságok kötelezték az iskolákat, hogy adják át a rendőrségnek azoknak a diákoknak a listáját, akik gyaníthatóan bűncselekményeket követnek el.

A szigorú intézkedést az indokolja, hogy az utóbbi időszakban ugrásszerűen nőtt a fiatalkori bűnözés Boszniában, kiváltképpen a fővárosban. Szarajevóban januárban három tizenöt éves fiú benzinnel öntött le, majd felgyújtott egy 72 éves asszonyt, aki belehalt égési sérüléseibe. Néhány napra rá három tizenéves egy villamoson megkéselt egy 17 éves fiút, aki ugyancsak belehalt sebesüléseibe.

Boszniában jelenleg kéttucatnyi fiatalkorú ellen folyik bírósági eljárás gyilkosság miatt, és mintegy négyszáz serdülőt gyanúsítanak súlyos bűntények elkövetésével - a bűnesetek zöme Szarajevóban történt.