Nyolcan haltak meg a viharban Európában

Vágólapra másolva!
Legkevesebb nyolc emberéletet követelt szombaton az Emma nevű szélvihar Közép-Európában. Németországban ketten, Ausztriában négyen haltak meg, jelentős fennakadások voltak a közlekedésben.
Vágólapra másolva!

Az orkánerejű szélnek Németországban két áldozata volt: egy több mint 30 méter magas fenyő rázuhant egy autóra a Westerwald hegység közelében, míg Bajorországban a szél egy motorost az ellenkező irányba vezető sávba, egy teherautónak csapott. Németországban az előrejelzésekben viharosabb erejű szélre számítottak, de így is súlyos anyagi károk keletkeztek. A Kölnt Koblenzcel összekötő vasúti pályán egy gyorsvonat nekiment a sínre dőlt fának, de más pályaszakaszokat is le kellett zárni.

Ausztriában Tirol, Salzburg és Burgenland tartományokat sújtotta leginkább az Emma. Az orkán által gyökerestől kicsavart fák agyonnyomtak három autóst Ausztriában, egy taxi utasa pedig akkor halt meg, amikor egy kőszikla az autóra zuhant.

Csehországban tízezrek maradtak áram nélkül a szombati vihar miatt, amely két emberéletet is követelt. Libeznicében egy 11 éves kislány, Sadskában pedig egy idős férfi lelte halálát egy letört faág, illetve lezuhanó fémlemezek alatt. Az országban mintegy 920 ezren maradtak áram nélkül a vihar miatt, de este hat óráig ezt a számot sikerült 220 ezerre csökkenteni. Az éjszaka folyamán legalább 100 ezren lesznek még áramszolgáltatás a cseh áramszolgáltató szerint.

Szlovákia délnyugati részén a déli órákban rövid idő alatt söpört végig az Emma orkán fáradó hulláma, de számos helyen így is sok kárt okozott. A cseh-szlovák határon fekvő Szakolca és Pozsony között fekvő járásokban az orkánerejű szél fákat döntött ki. Pozsonyban sok gépkocsi rongálódott meg, egy nő autójára rádőlt egy fa, a megsérült gépkocsivezetőt csak daru segítségével tudták kiszabadítani a járműből.

Nagy-Britanniában a vihar már péntek este komoly károkat okozott. Kelet-Yorkshire-ben megsérült egy autós, amikor járművére fa zuhant, egy asszonyt pedig egy istállóépület leszakadó darabjai sebesítettek meg. Az Emma szombatra elérte Hollandiát, és akadályozta az amszterdami repülőtér forgalmát, a menetrend szerinti járatoknak mindössze harmadát tudták elindítani. A kormány közölte, hogy figyelik a tengeri vihargátakat, mert az erős szél miatt megemelkedhet a tenger vízszintje, és fennáll az áradás veszélye.