Megszakítják a diplomáciai kapcsolatot Kolumbiával a szomszédai

Vágólapra másolva!
Ecuador és szintén baloldali vezetésű szövetségese, Venezuela bejelentette, hogy megszakítják diplomáciai kapcsolataikat a szomszédos Kolumbiával. Ezzel tovább mérgesedik a három ország közötti vita, amely kolumbiai katonák minapi ecuadori rajtaütése miatt robbant ki.
Vágólapra másolva!

Az ecuadori kormány helyi idő szerint hétfő este jelentette be a kapcsolatok megszakítását, a venezuelai vezetés pedig szintén ekkor közölte, hogy kiutasítja az ország területéről az összes kolumbiai diplomatát.

A viszályt az robbantotta ki, hogy kolumbiai katonák a múlt szombaton Ecuador területére behatolva megölték a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű marxista gerillaszervezet második számú parancsnokát, jelentős csapást mérve ezzel a FARC-ra.

Rafael Correa ecuadori elnök ezt hazája elleni agresszióként értékelte, s több ezer fős csapaterősítést küldött a kolumbiai határra. Hugo Chávez venezuelai elnök szintén csapatokat küldött a kolumbiai határ mellé, s figyelmeztette Bogotát: háborús oknak tekintené, ha kolumbiai katonák venezuelai területen is hasonló rajtaütést hajtanának végre.

Álvaro Uribe Vélez konzervatív kolumbiai elnök kormánya maga is fokozta a feszültséget azzal, hogy az ecuadori elnököt a FARC gerilláival való kapcsolattartással, a venezuelai államfőt pedig a gerillaszervezet pénzelésével vádolta meg, amit Correa és Chávez visszautasított.