Meztelenkedés miatt küldtek haza brit katonákat

Vágólapra másolva!
Haza vezényeltek nyolc brit katonát Norvégiából, mert a katonák egy bárban meztelenre vetkőztek és egymásra vizeltek. A katonák pénzbüntetést kaptak, de fegyelmit is kilátásba helyeztek ellenük.
Vágólapra másolva!

Nyolc, hadgyakorlaton Norvégiában tartózkodó katonát visszavezényeltek Nagy-Britanniába, miután több alkalommal is levetkőztek és egymásra vizeltek egy bárban - jelentette be kedden a brit védelmi minisztérium.

"Komolyan vesszük az ügyet" - közölte a tárca egyik szóvivője újságíróknak, aki elmondta, hogy az 59. királyi mérnökezred nyolc katonáját a norvég rendőrség előállította, majd bírság fizetése mellett elengedte. Az incidensek után az egységük fegyelmi eljárás megkezdését fontolgatja.

"Ittasak voltak, és gond volt velük az észak-norvégiai harstadi Sfinx bárban, de már hozzászoktunk ahhoz, hogy hasonló brit katonákkal van dolgunk" - mondta el Daily Mailnek a helyi rendőrség szóvivője, akit a londoni lap kedden idézett.