Hazatérhetnek az árvának hitt csádi gyerekek

Vágólapra másolva!
Az UNICEF szerint egy-két napon belül hazatérhetnek családjaikhoz azok a csádi gyerekek, akiket még tavaly októberben próbált Franciaországba csempészni egy civil szervezet hat munkatársa - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

A csádi kormány engedélyezte a hazatérést annak a 103 gyermeknek, akiket a Noé Bárkája nevű francia civilszervezet még tavaly október végén próbált meg kicsempészni az országból - közölte az UNICEF. A világszervezet munkatársai szerint a gyerekek egy-két napon belül elhagyják azt a csádi árvaházat, ahol jelenleg tartózkodnak.

A francia segélymunkások, akiket nyolc év közmunkára ítéltek a csádi hatóságok, akkor úgy tudták, hogy a szomszédos szudáni Dárfúr térségéből való árvákat szállítottak volna Franciaországba. A gyerekekről azonban kiderült, hogy többségük Csádból származik és a szüleik is életben vannak.