Sztrájkoló közalkalmazottak bénítják Németországot

Vágólapra másolva!
Magasabb béremelésért sztrájkolnak immár harmadik napja a német közalkalmazottak. Pénteken elsősorban Berlin bénult meg: nem járnak a tömegközlekedési eszközök, a sok autótól bedugult a város. Hétfőn a mozdonyvezetők is csatlakoznak a munkabeszüntetéshez.
Vágólapra másolva!

Pénteken harmadik napja tart a német közalkalmazottak figyelmeztető sztrájkja. Az 1,3 millió közalkalmazottat tömörítő ver.di szakszervezeti szövetség által szervezett munkabeszüntetés a harmadik napon elsősorban Berlin közlekedését bénította meg. Nem jártak az autóbuszok, a villamosok és a földalatti vasút sem. A megnövekedett autóforgalom miatt már kora reggel óriási dugók alakultak ki a német fővárosban.

A ver.di magasabb béremeléseket akar kiharcolni tagjai számára. A szakszervezet 8 százalékos - de legalább havonta 200 eurós - emelést követel, a munkáltatók viszont 5 százalékot ajánlottak a következő két évre azzal a feltétellel, hogy meghosszabbítják a munkaidőt.

A Potsdamban folyó egyeztető tárgyalások pénteken délelőtt eredmény nélkül értek véget. A felek egymásra hárították a felelősséget. Utolsó erőfeszítésként a munkáltatók, illetve a munkavállalók egy-egy közvetítőt jelöltek ki. A ver.di jelezte, hogy az úgynevezett békéltető tárgyalások kudarca esetén a sztrájkot március közepéig folytatják, s áprilisban ismét felújítják.

Ezzel egy időben szinte bizonyossá vált, hogy a német mozdonyvezetők legnagyobb szakszervezete, a GDL hétfő hajnaltól felújítja a korábbi munkabeszüntetéseket, miután egyre kevesebb a remény a német vasút (DB) vezetőivel korábban létrejött megállapodás aláírására.

A tervezett sztrájk kiterjed majd mind a távolsági, mind a regionális vasúti közlekedésre, valamint a városi vasútra, az úgynevezett S-Bahnra, sőt a sztrájkot kiterjesztik az áruszállításra is.