Bush megmentené a vízbefojtásos vallatást

Vágólapra másolva!
A képviselőház és a szenátus ellenére George Bush vétót emelt a vízbefojtásos vallatást megtiltó jogszabály ellen. Szerinte a hírszerzésnek szüksége van "minden eszközre" a terroristák megállításához.
Vágólapra másolva!

George Bush amerikai elnök vétót emelt szombaton az ellen a jogszabály ellen, amely megtiltotta volna, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a vízbefojtást szimuláló és egyéb ellentmondásos vallatási módszereket alkalmazzon.

"A veszély továbbra is fennáll, ezért gondoskodnunk kell arról, hogy hírszerzési ügynökeink rendelkezésére álljon minden eszköz a terroristák megállítására" - mondta Bush heti rádiónyilatkozatában, hozzátéve, hogy a megvétózott törvény "éppen ezt az elengedhetetlen eszköztárat szűkítette volna".

A demokrata többségű képviselőház tavaly decemberben, a szenátus pedig februárban fogadta el a jogszabályt annak ellenére. hogy a Fehér Ház vétóval fenyegetőzött.