Meghalt a cseh elnöki kastély támadója

Vágólapra másolva!
Ismeretlen személy jutott be szombaton este a cseh államfők rezidenciájaként szolgáló Lány kastélyba, Prágától mintegy 25 kilométerre nyugatra. Az őrző-védő szolgálat intézkedése közben a férfi összeesett és meghalt.
Vágólapra másolva!

A férfi kerékpáron érkezett a kastélyhoz, átmászott a kerítésen, és egészen az alkalmazottak lakhelyéül szolgáló épület első emeletére jutott, amikor a biztonsági kamerarendszer észlelte. Azonnal riasztották a kastélyt védő rendőröket, akik a helyszínre siettek, és megpróbálták megbilincselni a betörőt. A férfi az intézkedés közben összeesett, és a helyszínen meghalt.

"A kastély őrző-védő szolgálata Lányban őrizetbe vett egy embert, és át akarta adni a rendőrségnek. Értesüléseink szerint a halált nem külső beavatkozás okozta" - jelentette ki újságírók előtt Sona Budská, a közép-csehországi rendőrség szóvivője.

"A helyszínre kihívott mentők már nem tudtak rajta segíteni. Az orvos csupán a halált tudta megállapítani" - mondta Tereza Janecková, a közép-csehországi mentőszolgálat szóvivője.

A rendőrség szerint nem kizárt, hogy az elnöki kastélyba behatoló férfi alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt. A halál pontos okát boncolással állapítják meg.

Az információt elsőként nyilvánosságra hozó iDnes hírportál szerint Václav Klaus államfő az incidenskor a kastélyban tartózkodott. Petr Hájek, a cseh államfő szóvivője egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben.