Merényletre készültek Kínában

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Egy korábban felszámolt kínai szeparatista csoport merényletet készített elő az augusztusi olimpiára. "A szóban forgó csoport merényletet tervezett végrehajtani a játékok idején" - mondta Vang Le-csüan (Wang Lequan), a Kínai Kommunista Párt hszincsiangi (Xinjiang) szervezetének vezetője.

"Az olimpia jelentős esemény, mindig akadnak olyanok, akik megpróbálnak zavart kelteni. Eltökélten kell küzdenünk a terroristák, a szabotőrök és a szakadárok ellen, tekintet nélkül arra, hogy milyen etnikumhoz tartoznak" - tette hozzá.

A kínai hatóságok január végén számolták fel a már akkor is merényletre készülő csoportosulást az ország többségében muszlimok lakta észak-nyugati régiójában.