Két gyanúsítottja van a kolozsvári magyarverésnek

Vágólapra másolva!
Két fiatalembert állított elő a román rendőrség Kolozsváron, akik a gyanú szerint szombaton megvertek egy magyar fiút, met kokárdát viselt és magyar nemzeti színű zászló volt nála.
Vágólapra másolva!

Két gyanúsítottat állítottak elő Kolozsváron egy magyar fiatalember megveréséért - közölte a helyi rendőrség vasárnap kiadott közleményében. E szerint a hatóságok őrizetbe vettek egy 17 és egy 18 éves román fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szombaton Kolozsváron megvertek egy magyar fiatalt, aki piros-fehér-zöld zászlóval és kokárdával ment a helyi március 15-i ünnepségre.

A magyar fiú lánytestvérével együtt tartott szombaton a kolozsvári Szent Mihály templom felé, ahol ökumenikus istentiszteleten emlékezett a helyi magyarság az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire. A Transindex erdélyi hírportál értesülései szerint a fiú az ütlegelés miatt a földre zuhant, elvesztette eszméletét, de szemtanúk szerint tovább rugdosták.

Az MTI értesülései szerint a fiúra az Új Jobboldal nevű szélsőségesen nacionalista román szervezet tüntetésén részt vett fiatalok támadtak rá. A magyarellenes megmozduláson körülbelül százan, a Transzindex szerint főként fiatalok vettek részt. A szónokok arról beszéltek, hogy a magyarok a saját megalázzák és provokálják a románokat a március 15-i megemlékezésekkel, mert arra a napra emlékeztetnek, amikor Erdélyt Magyarországhoz csatolták.