Megölték az orosz központi tévé újságíróját

Vágólapra másolva!
Egy övvel fojtották meg az orosz központi tévé újságíróját, Iljansz Surpajevet. A férfi lakását fel is gyújtották a támadók, akikre az épület portása kaukázusiként emlékszik. Egyelőre nem tudni, a gyilkosság összefüggésben áll-e az újságíró munkájával, de Surpajev többnyire a Kaukázussal foglalkozott.
Vágólapra másolva!

Gyilkosság áldozatává vált péntekre virradó éjszaka Iljansz Surpajev, az orosz központi tévé, az 1-es csatorna egyik riportere. A 32 éves áldozatot Moszkva északkeleti részén lévő lakásában találták meg. A tettesek felgyújtották ugyan a helyszínt, de a tüzet idejében megfékezték a tűzoltók.

Surpajev maga kérte meg telefonon a portást, hogy engedje be hozzá ismerőseit, akik aztán egy övvel megfojtották. A portás úgy emlékszik, hogy a látogatók kaukázusi kinézetűek voltak.

Az ügyben büntetőeljárást indítottak, és az ügyészség tájékoztatása szerint minden lehetséges indokot megvizsgálnak, így azt is, hogy a tett összefügg-e Surpajev munkájával, egyelőre azonban abból indulnak ki, hogy a gyilkosságnak magánéleti okai voltak.

Surpajev riporterként nagyrészt a Kaukázussal foglalkozott, és az Echo Moszkvi rádióállomás szerint halála előtt nem sokkal feljegyezte blogjában, hogy az egyik dagesztáni újságnak megtiltották írásai közlését.