A nagy testvérrel barátkozna az új tajvani elnök

Vágólapra másolva!
Elnököt választottak szombaton Tajvanon. A Kína által saját területének tekintett, de több mint fél évszázada külön kormányzott szigeten egy Pekinghez barátságosabban viszonyuló, illetve egy távolságtartóbb elnökjelölt versengett, néha nem éppen finom módszerekkel. A kormánypárt hiába ijesztgetett parkban vizelő szárazföldiekkel, a nem végleges eredmények szerint az ellenzéki Kuomintang jelöltje nyert Frank Hszie volt tajpeji polgármesterrel szemben.
Vágólapra másolva!

"A közös piac létrehozása után a parkokból nyilvános vécék lesznek, a beszédből köpködés" - olvasható a felirat egy politikai újsághirdetésben, egy három pisilő férfit ábrázoló kép mellett. "Olaszországban a kínai turistákat bevitték a rendőrségre, mert az utcán vizeltek. Tajvaniak, fel vagytok erre készülve?" - folyatatódik a szöveg. A szigetországban ilyen, és ehhez hasonló, kínaiakkal riogató politikai hirdetésekkel kampányolt a jelenleg kormányzó Progresszív Demokrata Párt jelöltje (PDP), Frank Hszie a szombati - Tajvan történetében negyedik - elnökválasztást megelőző kampány hajrájában.

A függetlenséget támogató párt a szigetországban fél évszázadon át - a kilencvenes évekig - egyeduralkodó Kuomintangtól próbálta ezzel eltántorítani a szavazókat, mintkiderült, sikertelenül. A nem végleges eredmények szerint Ma Jing-csou, az ellenzéki Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) jelöltje 7 millió szavaztaot kapott, ami 58 százalékos eredményt jelent, szemben Frank Hszie 42 százalékával.

Az éles hangú kampány arra épített, hogy Ma Jing-csou, a Kuomintang elnökjelöltje a gazdasági és politikai kapcsolatok bővítésén túl - amely mellé mindkét versengő fél odaállt a kampányban - Kínával közös piacról is beszélt. A kezdeményezés a BBC szerint egy, az EU-hoz hasonló jellegű egyezményhez vezethet. A két jelölt sok tekintetben hasonlít, mind Ma, mind Hszie ügyvéd, mindketten egy-egy nagyváros sikeres polgármesterei voltak, és Kínával kapcsolatban is megengedőbbek, mint Csen Suj-pien jelenlegi elnök. Hszie ugyanakkor távolságtartóbb álláspontot képviselt Mánál, aki szorosabbra fűzné a kapcsolatokat.

A két állam viszonya ellentmondásos. Kína saját területének tekinti Tajvant, amelyet hosszú évtizedekig a Mao Ce-tung kommunistáitól a kínai polgárháborúban 1949-ben vereséget szenvedett, majd csapataival és egész kormányával a szigetre menekült Csang Kaj-sek irányított, Kínai Köztársaság néven. 1971-ig még az ENSZ-ben is tajvani küldött ült, mint Kína képviselője. A helyiek többsége kínai leszármazott, a sziget őslakosságának aránya alig 2 százalékos. A tajvaniak korlátozás nélkül utazhatnak Kínába, a kínaiak azonban csak nehezen juthatnak ki Tajvanra.

Az állam Kínához fűződő viszonya mindig is kulcskérdés volt a kampányban. A Kuomintangban sokan visszatérnének az anyaország kebelére, ám a demokraták közül sokan a függetelenséget szorgalmazzák. Az országot 2000 óta irányító demokrata párt uralma alatt a Kínától különálló identitást erősítette, és a fügetlenséget pedzegette, amivel kiváltotta Peking fegyveres fenyegetését.

Az emberek közül sokan azonban kiábrándultak a függetlenség álmát kergető kormányból. Az elégedetlenség okai között megtalálhatók a vezetés korrpuciós botrányai, az emelkedő infláció, a stagnáló fizetések vagy a gazdagok és szegények között egyre mélyülő szakadék. Sokan a Kínával szorosabbra fűzött kapcsolatoktól várják, hogy kimozdítja az ország gazdaságát a mélypontról. Az elégedetlenséget jól mutatta, hogy a januári helyhatósági választásokon megsemmisítő vereséget szenvedtek a kormányzó demokraták. A kampányt is elsősorban gazdasági és szociális kérdések uralták, egészen a múlt hétig.

A véres tibeti események azonban ismét választási témává emelték az ország Pekinghez fűződő viszonyát. A Tibetből érkező ellentmondásos hírek nyomán mindkét jelölt sietett megnyugtatni a választókat, hogy eszükbe sincs a két ország újraegyesítése. "Ha megválasztanak, nem fogom, hagyni, hogy Tajvant tibetesítsék" - közölte Ma, aki ugyanakkor nem tartja kizártnak egy esetleges békeegyezmény megkötését Pekinggel, valamikor a jövőben. Hszie keményebb állásponton volt, és kétkulacsossággal vádolta ellenfelét.

Forrás: Getty Images
Ma Jing-csou, a Kuomintang elnökjelöltje

A The New York Times szerint Tibet felboríthatta volna a választási erőviszonyokat. A kínaiak akciója előtt ugyanis Ma bő 20 százalékos előnnyel vezetett a felmérések alapján., ami erősen megkopott a választás napjára. A csökkenés azzal kedződött, hogy rajtakaptak négy Kuomintang-aktivistát, amint behatoltak a demokraták kampányközpotnjába, hogy egy gyanított törvénysértést bizonyító iratok után kutakodjanak. Egy liftben ejtették őket csapdába. A sajtó azóta csak a "négy hülyeként" emlegeti a behatolókat. Ma ugyan bocsánatot kért, de az eset a demokratákat erősítette.