Idén is tartottak húsvéti béketüntetéseket Németországban

Vágólapra másolva!
Mintegy 60 ezer ember vett részt a hagyományos húsvéti béketüntetéseken Németországban a szervezők szerint. A demonstrálók főleg a német hadsereg afganisztáni szerepvállalását ítélték el, de felemelték szavukat Tibetért és az iraki helyzet miatt is.
Vágólapra másolva!

A német pacifista mozgalom az 1950-es évek óta rendszeresen tüntetéssorozatot szervez szerte az országban a húsvéti napokra. Az idei demonstrációkon a téli időjárás ellenére 10 ezerrel többen vettek részt, mint a tavalyin, és ez bizonyítja, hogy e hagyomány még mindig "rendkívül élő és szükséges" - közölte a szervezők szóvivője.

Összesen mintegy 70 rendezvényt tartottak szombaton, vasárnap és hétfőn. A legjelentősebb tiltakozás vasárnap a Berlintől 80 kilométerrel északnyugatra fekvő Fretzdorfban volt, ahol a szervezők szerint 5000-en gyűltek össze a helybeli volt szovjet lőtér közelében, és tiltakoztak az ellen, hogy a német hadsereg saját céljára ismét meg akarja nyitni a létesítményt.

Hétfőn kétezren vonultak fel Berlinben, ugyanennyien Frankfurtban, és ezren Hamburgban.