Tüntető szerzetesek várták Tibetben a tudósítókat

Vágólapra másolva!
Kiégett épületekről, rengeteg katonáról, háborús hangulatról számoltak be azok a tudósítók, akik a kínai hatóságok engedélyével elmehettek Lhászába. A tibeti zavargások tetőpontján kitiltották a külföldi sajtót a területről. A Financial Times újságírója szerint a csütörtökön látottak alapján nagyobb pusztítás történt, mint gondolták volna.
Vágólapra másolva!

Harminc tüntető szerzetes fogadta Tibetben a külföldi tudósítókat csütörtök hajnalban. A Dalai Lámát védelmező jelmondatokat kiabáltak, a vezetőt ugyanis Kína azzal vádolja, hogy a háttérből irányítja a tiltakozásokat.

Az újságírók csoportját a kínai külügyminisztérium válogatta össze, azzal a céllal, hogy a tudósítók "megismerjék az igazságot" Lhászában a zavargásokkal kapcsolatban. A kínai hatóságok ezzel feloldották a tilalmat, amelyet a tibeti tüntetések tetőpontján vezettek be. Akkor külföldi újságírók nem utazhattak Tibetbe és a vele szomszédos kínai tartományok tibetiek lakta területeire. A háromnaposra tervezett mostani utazáson pekingi értesülések szerint az amerikai AP és a japán Kyodo hírügynökség, a katari al-Dzsazíra televízió, a Financial Times című brit és a The Wall Street Journal amerikai lap munkatársai, valamint tajvani és hongkongi újságírók vehetnek részt.

A szerzetesek csütörtök hajnali tiltakozása közepette a kínai kormány emberei megpróbálták rávenni az újságírókat, hogy távozzanak, és megpróbálták arrébb vonszolni őket - írja a BBC. A kínaiak megmutattak a tudósítóknak egy orvosi központot és egy ruhaboltot is, ahol állításuk szerint öt lány halálra égett - jelentette az AP riportere.

A Financial Times újságírója szerint a város tibeti negyede háborús övezetre emlékeztet: kiégett épületek, bezárt üzletek, minden sarkon katonák. A tudósító azt írta: a helyszín alapján nagyobb pusztítás történt, mint gondolta volna.

A március 10-én kezdődött tiltakozások során a tibeti emigráns kormány adatai szerint 140-en vesztették életüket. Kína hivatalosan 19 áldozatot ismer el, szerinte 18 ártatlan kínai civil és egy kínai rendőr életét oltották ki a zavargások tibeti részvevői. Szerdán George Bush amerikai elnök telefonon arra kérte Pekinget, kezdjen párbeszédet a Dalai Lámával.