Hamarosan tető alatt az amerikai-cseh radaregyezmény

Vágólapra másolva!
Napokon belül bejelentik az amerikai-cseh radaregyezményt a Kelet-Európába telepítendő amerikai rakétavédelmi rendszer csehországi elemeiről - közölte az amerikai külügyminisztérium tisztviselője hétfőn.
Vágólapra másolva!

A két ország közel áll a megegyezéshez - mondta a tárgyalási folyamatban részt vevő John Rood fegyverzetkorlátozási és nemzetközi biztonsági ügyekben illetékes államtitkár-helyettes.

Mirek Topolánek cseh miniszterelnök egy cseh hétfői lapértesülés szerint úgy nyilatkozott, hogy sikerült eloszlatni a tárgyalásokon az utolsó problémákat is. Topolánek szerint a radaregyezményt a felek a szerdán kezdődő bukaresti NATO-csúcson jelenthetik be.