Befogadhatónak ítélte a török alkotmánybíróság azt a főügyészi kérelmet, hogy tiltsák be a vezető kormánypártot. A határozattal hivatalosan megindulhat az eljárás a 2002 óta hatalmon lévő, iszlám gyökerű párt ellen.

Befogadhatónak ítélte a török alkotmánybíróság hétfőn azt a főügyészi kérelmet, hogy tiltsák be a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) az ország világi alkotmányával ellentétes tevékenysége miatt - közölte Osman Paksüt, az alkotmánybíróság alelnöke. Mint mondta, az alkotmánybíróság 11 tagja egyhangúlag hozta meg ezt a döntését.

Abdurrahman Yalcinkaya, a fellebbviteli bíróság főügyésze beadványában azt is kérte, hogy az AKP 71 tisztségviselőjét - köztük Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt és Abdullah Gül államfőt - öt évre tiltsák el a politizálástól. Az alkotmánybírák többsége (7-4 arányban) támogatta azt, hogy Gült is sorolják a politikától eltiltandók közé - tette hozzá Paksüt.

A főügyész március 14-én benyújtott indítványában arra hivatkozott, hogy a kormány fel akarta oldani az iszlám fejkendő viselésének tilalmát az egyetemeken, vissza akarta szorítani a vallásoktatás korlátozásait, és hogy vezető párttisztviselők állítólag az állam világi berendezkedése elleni kijelentéseket tettek.

A főügyészi kérelem megosztotta Törökországot, zavarba hozta a pénzpiacokat, és bírálatokra késztette az Európai Uniót is, amelyhez Törökország csatlakozni szeretne. Az Igazság és Fejlődés Pártja, amely a voksok 47 százalékát szerezte meg a tavalyi választásokon, tagadja a főügyész vádjait a párt iszlamista céljait illetően, és azt hangoztatja, hogy az egész ügynek politikai indítékai vannak.

Az alkotmánybírósági határozattal hivatalosan megindulhat az eljárás a 2002 óta hatalmon lévő, iszlám gyökerű párt ellen. A török alkotmánybíróság tíz évvel ezelőtt betiltotta az akkor kormányzó - és az AKP egyik elődjének számító - Jólét Pártját (Refah), mert megítélése szerint túlságosan iszlámbarát nézeteket vallott.