A gyors és sima demokratikus átalakulás, illetve a kilencvenes évek látványos reformjai után a legtöbb kelet-európai országban lelassult a fejlődés, sőt, néhol visszájukra fordultak a dolgok. A politikai helyzet nem csak Magyarországon, de majdnem mindenütt instabil és infantilis - állítja egy német tanulmány. Mintha az egész régió kezdene elakadni, sőt visszacsúszni, ami már Nyugaton is kezd feltűnni.

A miniszterelnök lebukik beismerésével, hogy hazudott, utcai harcok, kormányválság a lassan kormányozhatatlanná váló Magyarországon; radikális nacionalista párt kerül kormányra Szlovákiában; Romániában a miniszterelnök népszavazással próbálja megbuktatni az elnököt; Bulgáriát februárban figyelmeztette az Európai Bizottság, hogy ha nem hajtja végre a csatlakozás előtt ígért korrupcióellenes reformokat, akkor akár uniós szankciókkal is számolnia kell; Csehországban 2006-ban fél évig egyáltalán nem volt kormány; a szintén instabil Lengyelországban pedig volt ugyan, de nem sokat ért: a Kaczynski ikrek vezette koalíció magyarra fordítva kb. egy kisgazda-KDNP-MIÉP szövetségnek felelt meg.

Az Európai Unió expanziója Közép- és Kelet-Európába elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a nyugati struktúrákba integrálja és ezzel bebetonozza a demokráciát, a liberális alkotmányosságot és a szabad piaci kapitalizmust ebben a térségben. Az uniós csatlakozási tárgyalások részben arról szóltak, hogy egy sor ilyen reformot követeltek meg az érintett országoktól, cserébe felvételükért.

De amióta bekerültek ezek az államok az EU-ba, azóta sok tekintetben leálltak a reformok, sőt, gyakran a visszájára fordultak majdnem minden érintett országban. A politikai helyzet pedig infantilisabb és instabilabb, mint valaha. Kelet-Európában nem érkezett el a történelem vége - állapítja meg egy nagy figyelmet kapott tanulmány, amelyet a berlini Hertie School of Governance készített (Journal of Democracy, 2007 október, Johns Hopkins University Press).

Kirgizisztán fővárosa Budapest

"A tankönyvek szerint Közép- és Kelet-Európa a demokratikus átalakulás modellje. És mégis, Brüsszel növekvő aggodalommal figyeli az új tagállamok egyre komolyabb politikai problémáit" - áll a tanulmányban, ami szerint egyedül Szlovéniában nincsenek legalább közepesen komoly zavarok az alkotmányos demokrácia működésével.

"A 2006-os budapesti események inkább Kirgizisztánt juttatták a megfigyelő eszébe, mint Közép-Európát" - emeli ki a tanulmány a magyarországi politikai helyzetet, mielőtt felsorolná a cseh, szlovák, lengyel, román, bolgár közéletet emésztő problémákat, amelyeket meglehetősen súlyosnak vél. A szerző Alina Mungiu-Pippidi szerint a legtöbb államot jellemzi a populizmus előretörése, a politikai radikalizáció, a pártatlan és kritikus sajtó háttérbe szorulása, a gyenge és instabil kormányok, a túlzott pártoskodás, valamint az alkotmányos-demokratikus normák határainak átlépése vagy legalábbis feszegetése a politikai elit által (a problémák egy része kisebb mértékben jellemez régi tagállamokat is, például Olaszországot).

Az Európai Unió, amely a bővítéssel a reformok, az átalakulás egyik legfontosabb motorja, kikésztetője volt, mindezzel nem tud mit tenni. "A bővítés másnapján, amikor a feltételesség megszűnt, az EU hatása is eltűnt vele, mint egy rövid távú fájdalomcsillapítóé (és ezek az országok) visszatértek a rég megszokott mindennapokhoz" - állapítja meg a jelentés.

Csüngtünk a szavukon

Amint megkapják a tagságot, az Európai Bizottság egyszerűen nem tudja tovább fegyelmezni az új tagállamokat úgy, mint korábban, amikor a tagság ígéretével szinte bármire rá lehetett őket venni. "Mielőtt bekerültünk volna az EU-ba, csak az Európai Bizottság létezett számunkra, minden szavukon csüngtünk" - emlékszik vissza az [origo]-nak egy brüsszeli diplomata, aki egy új tagállamot képvisel. "Amióta benn vagyunk, azóta szinte csak a többi tagállamra figyelünk, a bizottsággal már alig foglalkozunk."

Minderről az EU is tehet - mondta az [origo]-nak Dienes-Oehm Egon, Magyarország volt uniós nagykövete, aki a csatlakozási tárgyalások során a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságán dolgozott. "A bővítés egy politikai projekt volt, és összességében elég gyorsan lezavarták. Ők fel akartak venni minket, mi pedig be akartunk kerülni, ez el volt döntve. A szerkezetükhöz idomultunk hát, a technikai elvárásoknak megfeleltünk, de szociológiai értelemben nem fejeztük be a rendszerváltást. Mi azt hittük, ha bejutunk, ott lesz a kánaán, ők meg azt, hogy ha már benn leszünk, a hiányosságainkat könnyebb lesz kompenzálni" - mondja Dienes-Oehm.

"Az uniós csatlakozás folyamata elsősorban egy jogi-technikai folyamat. Alapvetően jogharmonizációról van szó, komolyabb vita nélkül - a feltételezés az, hogy ha ezek megvannak, akkor a tagjelölt valóban készen is áll a tagságra. Pedig ez nem ilyen egyszerű" - ért egyet George Dura, a bővítés szakértője a brüsszeli Európai Politikai Tanulmányok Központjában (Ceps). Dura ugyanakkor úgy vélte, a helyzet azért nem annyira vészes, például a gazdaság területén több reform is történt a régióban a csatlakozás után is, például a sikersztoriként felmutatott Szlovákiában.

Még nem aggódnak komolyan

Egy európai bizottsági illetékes, aki neve mellőzését kérte, mert az apparátus elvileg nem nyilatkozhat a sajtónak, azt mondta, hogy a kelet-európai politikai problémák még nem értek el arra a szintre, hogy Brüsszelt komolyan nyugtalanítsa a dolog, illetve, hogy foglalkozzon is vele. "Az Európai Unió minden tagállamát nagykorúként kezeli. Ha egy ország tagja az EU-nak, akkor feltételezik róla, hogy megfelel bizonyos alkotmányos, demokratikus normáknak. Amíg valaki komolyan ki nem csapja a biztosítékot, addig az Európai Bizottság regisztrálja ugyan a dolgokat, de ettől még halad a gépezet. Ez egy nagyon technikai szervezet - mi csak a konkrétumokra fókuszálunk: sínen van-e a konvergenciaprogram, halad-e a schengeni felkészülés stb. A rossz politikai helyzet szinte csak annyiban érdekel minket, amennyiben kihat ezekre a konkrét vállalásokra" - mondta.

Forrás: Getty Images

Brüsszel ugyanakkor nem hagyja teljesen figyelmen kívül ezt a jelenséget. Ennek tudható be, hogy a csatlakozási feltételeket Románia és Bulgária, illetve különösen Törökország vonatkozásában alaposan megszigorították (előbbi két ország esetén a gyenge igazságszolgáltatási rendszer és a nagy korrupció okán, utóbbi esetén pedig minden tárgyalási fejezet tekintetében). Több eszköz van arra ma már, hogy az Európai Bizottság közbelépjen és figyelmeztessen vagy akár szankciókat is vezessen be, akár a csatlakozás után is, ha egy állam nem teljesíti vállalásait. Törökország óriási gazdasági és politikai problémái, illetve kulturális különbözősége pedig felhívták rá a figyelmet, hogy nem lehet pusztán paragrafusokra leegyszerűsíteni a nyugati integráció folyamatát.

Jelenleg egyébként három tagjelöltje van az EU-nak: Törökország, Horvátország és Macedónia. Horvátország a legkevésbé problémás, várhatóan három-négy év múlva csatlakozik, noha dátumot nem kapott. Törökország formálisan tárgyal, de olyan komoly kérdőjelek övezik, hogy egyáltalán nem biztos, hogy valaha is tag lehet - ha mégis, legalább 15 évre van még szüksége. Macedónia még nem kezdte meg a tárgyalásokat, albán szeparatistái miatt pedig még egy darabig biztosan nem is fogja.

A Hertie-tanulmány nem analizálja részletesen az új tagállamok politikai problémáinak okait, de úgy véli, részben köszönhető az elitek, a politikai pártok éretlenségének, a gazdaság viszonylagos fejletlenségének, valamint a lakosság túlzott várakozásainak is. "Ezeknek az országoknak a politikai nehézségei mindig is ott voltak - csak éppen (az EU-csatlakozás folyamata) elterelte róluk a figyelmet. A pártoknak viselkedniük kellett, amíg a csatlakozás tartott, hogy elérhessék ezt a népszerű célt, de amint megszűnt a külső nyomás, visszatértek a szokásos ügymenethez. Most, hogy Közép- és Kelet-Európa csatlakozott az EU-hoz, olyannak láthatjuk, amilyen valójában - egy térség, amely sokat fejlődött, de még hosszú út vár rá" - összegez a tanulmány.