Útvonallal szállnak be az afgán rendezésbe az oroszok

Vágólapra másolva!
Oroszország és a NATO vezetői pénteken aláírták azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az észak-atlanti szövetség afganisztáni missziójához orosz területen keresztül szállítsanak utánpótlást. Az oroszok előírták már azt is, mely határátkelőket és útvonalakat használhat ehhez a NATO.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár a szövetség bukaresti csúcsértekezlete kapcsán sorra kerülő NATO-orosz tanácsülés előtt rövid találkozót tartottak, amelynek során a főtitkár és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kölcsönösen aláírták és kicserélték a felek megállapodásra vonatkozó jegyzékeit.

Az orosz fél jegyzéke a NATO tranzitszállításai számára biztosított szárazföldi útvonalakat és határátkelőket rögzíti, míg válaszjegyzékében a NATO megerősíti, hogy az afganisztáni misszióban részt vevő tagállamai készek betartani a szállítások Oroszország által meghatározott rendjét.