Robbanás történt egy jemeni lakónegyedben

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hármas robbanás hallatszott vasárnap a jemeni főváros egyik lakónegyedében, ahol külföldiek laknak - közölte lakók, akik egyelőre nem tudták megmondani, mi okozta a detonációt. A robbanás vasárnap este történt az al-HAdda negyedben, ahol nyugati diplomaták, közöttük amerikaiak laknak. Sebesülésekről egyelőre nem érkeztek hírek.

Az épületegyüttesben vannak a jemeni Szafer olajtársaság irodái is. A jemeni rendőrség lezárta a környéket és az amerikai nagykövetséghez vezető utakat.

Az Egyesült Államok nagykövetsége a támadás után óvatosságra szólította fel az érintett városnegyedben lakó amerikai állampolgárokat.

Március közepén aknavetővel lőttek a szanaai amerikai nagykövetségre, egy közeli lányiskolában több tanuló megsebesült. A támadásban egy rendőr halálos sebet kapott. 2000 októberében az al-Kaida terroristái az Ádeni-öbölben a Cole amerikai hadihajóra támadtak, 17 haditengerész vesztette életét.

Az ország déli részében két jemeni halt meg és nyolcan megsebesültek a biztonsági erők és a dél-jemeni tiltakozók közötti összecsapásokban vasárnap.

Az elmúlt napokban fokozódtak az összecsapások az egykori dél-jemeni hadsereg katonái, politikai aktivisták és munkanélküliek között, akik egyenlőtlen bánásmóddal vádolják az ország északi részében székelő jemeni kormányt.