Előre hozott választások Macedóniában

Vágólapra másolva!
Szombat hajnalban véget ért maratoni ülésén kimondta önmaga feloszlatását a macedón parlament. A Nikola Gruevszki kormányfő vezette hárompárti koalíció maga is támogatta a döntést. Az előre hozott választásokat június 1-jén tartják.
Vágólapra másolva!

A macedón parlament feloszlatta önmagát szombaton, így a hónapokig tartó politikai stagnálás és a NATO-csatlakozásra szóló meghívás elmaradása után megnyílt az út az előre hozott választások előtt a balkáni országban. Nikola Gruevszki kormányfő vezette kormánykoalíció támogatta az indítványt. A nemzetgyűlés elnöke, Ljubisa Georgievszki már szombaton bejelentette, hogy az előre hozott választások június 1-jén lesznek.

A döntést hónapokig tartó politikai stagnálás előzte meg a volt jugoszláv köztársaságban, és Szkopjéban kudarcként élték meg azt is, hogy Görögország ellenállása miatt elmaradt az ország meghívása a NATO-ba. Athén azt követeli, hogy Macedónia változtasson nevet, miután az egyik görög tartományt is így hívják. A közvetlen előzmény az volt, hogy az ellenzéki Albánok Demokratikus Pártja (DUI) előre hozott választásokat szorgalmazott, s a Nikola Gruevszki kormányfő vezette hárompárti koalíció maga is támogatta a parlament feloszlatását.

A Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE), a Macedón Szocialista Párt (SPM) és a Macedón Liberális Párt (LPM) alkotta koalíció 2006 augusztusában lépett hivatalba.