Külföldi hívásért is kivégzés jár Észak-Koreában

Vágólapra másolva!
Tavaly is Kínában hajtották végre a legtöbb halálos ítéletet, bár pontos számok nem állnak rendelkezésre - derül ki az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet 2007-es jelentéséből. Az összefoglaló szerint több országban gyermekeket is kivégeztek, Észak-Koreában pedig egyebek mellett azért büntettek halállal egy cégvezetőt, mert külföldre telefonált.  
Vágólapra másolva!

Tavaly 24 országban legalább 1252 kivégzést hajtottak végre, és 51 országban 3347 személyt ítéltek halálra - áll az Amnesty International emberi jogi szervezet összefoglalójában. A jelentés szerint az ismertté vált tavalyi kivégzések 88 százalékát öt országban - Kínában, Iránban, Szaúd-Arábiában, Pakisztánban és az Egyesült Államokban - hajtották végre.

A legtöbb kivégzés továbbra is Kínában történik - állítja az Amnesty International, amely igazolhatóan legalább 470, tavaly végrehajtott kínai halálos ítéletről tud, a szervezet szerint azonban a tényleges szám ennél minden bizonnyal sokkal magasabb, mivel Kínában a halálbüntetés változatlanul államtitok. Az AI szerint csak a kínai hatóságok tudják, "hány embert öltek meg állami jóváhagyással ... a világ és az olimpiai játékok részvevői találgatásokra vannak utalva".

A kínai illetékesek szerint a legfelsőbb bíróság által kezdett felülvizsgálat nyomán tavaly 10 százalékkal csökkent a Kínában kivégzettek száma, ám a hatóságok nem szolgáltak olyan konkrét adatokkal, amelyek ezt ténylegesen alátámaszthatták volna - áll a keddi Amnesty-jelentésben.

Több országban ugyanakkor meredeken emelkedett a végrehajtott halálos ítéletek száma: Iránban legalább 317, Szaúd-Arábiában 143, Pakisztánban 135 személyt végeztek ki tavaly az egy évvel korábbi 177, 39, illetve 82 kivégzés után. A jelentés szerint nehéz megbecsülni, hogy hány halálraítélt ülhet siralomházban világszerte. Az emberi jogi csoportok adataiból, médiajelentésekből és a korlátozottan hozzáférhető hivatalos statisztikákból úgy becsülhető, hogy számuk 2007 végén 18 311 és 27 562 között lehetett.

Az Amnesty International három olyan országról tud, ahol tavaly gyermek- vagy fiatalkorú bűnelkövetőket végeztek ki. A jelentés szerint Iránban három olyan halálraítéltet is kivégeztek, akik a terhükre rótt bűncselekmény idején nem töltötték be 18. életévüket; egyikük mindössze 13 éves volt, amikor a vádban szereplő bűntényt elkövette. Emellett Szaúd-Arábiában és Jemenben is kivégeztek olyan elítélteket, akik 15-16 évesek voltak bűncselekményük időpontjában.

Több országban változatlanul alkalmazzák a halálbüntetést olyan cselekményekért is, amelyek általánosságban még csak bűnténynek sem számítanak. Iránban például egy férfit tavaly házasságtörésért köveztek halálra, Észak-Koreában pedig egy 75 éves gyárigazgatót azért állítottak kivégzőosztag elé, mert nem jelentette be családi hátterét, saját pénzét fektette az üzembe, gyerekeit nevezte ki igazgatói tisztségekbe, és külföldre telefonált - áll az AI éves jelentésében.

Az Amnesty International egy korábbi jelentése szerint Kínában is 68 jogcímen lehet halálbüntetést kiróni, köztük olyan, nem erőszakos bűncselekményekért, mint az adócsalás vagy a sikkasztás. A keddi jelentésben az emberi jogi szervezet megállapítja, hogy "az élet állami segédlettel történő kioltása" a kormányok által elkövetett legdrasztikusabb cselekmények közé tartozik. Az Amnesty International felszólította a világ kormányait, hogy "egyszer s mindenkorra" töröljék el a halálbüntetést.