Megelégelte a belgrádi városvezetés, hogy szinte kezelhetetlenné váltak a diákok a szerb főváros iskoláiban: egy felgyújtott iskola és az udvaron drogozó fiatalok miatt úgy döntöttek, kamerákat helyeznek el az iskolákban, amelyek közvetlenül a rendőrségre lesznek bekötve. A belgrádi iskolák 65 százalékában már működik a rendszer, és tízmilliókat szánnak újabb kamerák beszerzésére.

A belgrádi városvezetés azt akarja, hogy térfigyelő kamerák működjenek a szerb főváros minden iskolájában. Így akarják csökkenteni az egyre jobban elharapózó iskolai erőszakot. A bejáratokon kívül az iskolaudvarokra is térfigyelő berendezéseket akarnak telepíteni, és rendszerbe foglalva összekötni őket a rendőrséggel.

A kezdeményezés oka, hogy a téli szünetben két lány és három fiú a tanárok éberségét kijátszva bement iskolájába, és felgyújtották az épületet. Az épületben lévő kamerák rögzítették ugyan őket, de mivel nem voltak bekapcsolva a rendőrséghez, tettüket nem lehetett megakadályozni, és a tűzoltók is későn érkeztek, amikor az épület nagy része már lángokban állt.

Egy másik iskola fiútanulói az udvaron elégíttették ki nemi vágyaikat drogért cserébe lánytársaikkal, és ez hónapokon keresztül tartott, mielőtt az iskola vezetése és a nyilvánosság tudomást szerzett róla. Sok iskolai udvar éjszakánként kábítószerezők, vadul italozók gyülekezőhelyévé válik.

A legfrissebb eset nem belgrádi, hanem szabadkai, de erősen sokkolta a város: eset: április 1-jén egy vegyipari szakiskola udvarán egy 17 éves diák - rövid szóváltás után - konyhakéssel többször erősen megszúrta osztálytársát, akit hiába próbáltak megmenteni a belgrádi klinikán, tizenkét nap múlva meghalt.

Az ilyen esetek elkerülésének reményében a belgrádi iskoláknak már a 65 százalékában működnek ellenőrzőkamerák - többségük a város belső részein, miközben a külső kerületek még elég nagy lemaradásban vannak. A városi önkormányzat az elmúlt három évben 50 millió dinárt (mintegy 155 millió forint) költött rájuk, és erre az évre is 45 millió dinárt szán a programra.