Norvégia kiad Szerbiának egy horvátországi szerbet, akit háborús bűncselekmények miatt köröznek a szerb és a horvát hatóságok - jelentette be kedden az oslói igazságügyi minisztérium. A férfi kiadatását Horvátország is kérelmezte, ám ezt a norvég hatóságok megtagadták.

Damir Sireta, aki egy szerb félkatonai csoport tagja volt, a vád szerint horvát hadifoglyok kivégzésében vett részt 1991 novemberében, Vukováron. A férfit távollétében egy horvát bíróság 12 évi börtönbüntetésre ítélte, de Belgrádban is eljárást folytatott ellene a háborús bűncselekmények ügyében ítélkező helyi törvényszék. A férfi ellen a horvát és a szerb hatóságok egyaránt nemzetközi körözést adtak ki.

Az 1998 óta Norvégiában élő Siretát 2006 novemberében fogták el a skandináv országban, a Horvátország által kiadott nemzetközi letartóztatási parancs alapján. Az illetékes oslói bíróság elutasította a horvát kiadatási kérelmet, a norvég kormány viszont a múlt héten pénteken - az igazságügyi minisztérium januári vonatkozó döntését jóváhagyva - úgy döntött, hogy Szerbiának kiadja a gyanúsítottat.

Az oslói kormány döntése precedenst teremtett, ugyanis a bíróságok eddig nem engedélyezték, hogy Norvégia területéről kiadjanak gyanúsítottakat külföldi országoknak.

Miután Horvátország 1991-ben kiszakadt Jugoszláviából, a horvátországi szerb kisebbség Belgrád támogatásával elfoglalta és 1995-ig hatalmában tartotta az ország mintegy harmadát. A harcok idején, 1991-ben a kelet-szlavóniai Vukovár egyik kórházából a szerbek elhurcoltak mintegy 200 hadifoglyot, egy közeli sertéstelepen megkínozták, majd agyonlőtték őket.

Sireta a vukovári területi védelmi milícia tagjaként gyaníthatóan részt vett a mészárlásban. A szerbiai kiadatási kérelmet jóváhagyó norvég igazságügyi minisztériumi döntést megfellebbezve azt állította, hogy nem is volt Vukovár környékén a bűnök elkövetésének idején.