Biciklibalesetben sérült meg egy görög politikus

Vágólapra másolva!
Kórházban ápolják Jeórjiosz Papandreut, a görög szocialista párt vezetőjét, aki vasárnap leesett a biciklijéről, és eltörte egy bordáját, illetve jobb kezének mutatóujját.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) elnökének ujján kisebb operációt kell végrehajtani, és a politikusnak, aki egyben a Szocialista Internacionálé vezetője is, három-négy napot még a kórházban kell töltenie. A NET görög televízió értesülése szerint Papandreu a görög főváros Szkiniasz negyedében kerékpározott, amikor a lánca beakadt, és a politikus leesett a bicikliről.

Az 55 éves Papandreut 2006-ban már érte hasonló baleset, akkori esésekor a bal keze sérült meg.