Tüntetésekkel vágtak vissza a Kína-barátok

Vágólapra másolva!
A világ több nagyvárosában Kína mellett tüntettek szombaton. A demonstrálók a nyugati sajtó Tibettel kapcsolatos híradásai miatt tiltakoztak. Miközben a párizsi főpolgármester azt tervezi, hogy díszpolgári címet adat a dalai lámának, kulturális helyettese egy vasárnapi interjúban reakciósnak nevezte a spirituális vezetőt. A hétvégén több kínai városban is nyugatellenes tüntetések voltak egy francia hipermarketlánc üzletei előtt.
Vágólapra másolva!

Szombaton szerte a világon tüntettek Peking-barát szervezetek a nyugati média Tibettel kapcsolatos híradásai miatt, melyet ők "dezinformációs kampánynak" neveztek. Kína mellett tüntettek Párizsban, Londonban, Berlinben, Bécsben. A megmozdulások résztvevői elítélték a pekingi olimpia bojkottjára vonatkozó felhívásokat.

Los Angeleseben több ezren demonstráltak szombat este Kína mellett a a CNN irodája előtt. A tüntetés előzménye, hogy a legnagyobb amerikai hírtelevízió egyik kommentátora, Jack Cafferty kedden éles kirohanást intézett a kínai kormány ellen, kijelentve, hogy Pekingben "50 éve ugyanaz az őrült és bűnöző banda kormányoz". A kínai kormány emiatt bocsánatkérést követelt a CNN-től. Londonban és Manchesterben a BBC épületei előtt is tüntetett mintegy 1300 ember - szintén a Tibet irányában elfogultnak tartott híradások miatt.

A vasárnapi kínai sajtó a tüntetések másnapján nyugalomra szólított fel. "Mint állampolgároknak, nyugodtan, felelősségteljesen, törvényes keretek között, rendben kell hangot adnunk hazafiságunknak" - írta a Kínai Kommunista Párt lapja, a Zsenmin Zsipao. "Minél inkább meg akarja zavarni az olimpiai láng útját a dalai láma és klikkje, minél inkább egyes nyugati politikusok és médiumok ki akarják használni ezt, hogy támadásokat intézzenek Kína ellen, annál inkább egységeseknek kell maradnunk" - fogalmazott az Új-Kína hivatalos hírügynökség.

Közben öt kínai nagyvárosban francia-ellenes megmozdulásokat szerveztek szombaton, hogy tiltakozzanak a párizsi kormány Tibetről szóló állásfoglalásai ellen. Ezek célpontjai elsősorban a Kínában igen komoly befektetőnek számító francia Carrefour hipermarketek voltak. Vasárnap reggelre helyreállt a nyugalom. A legnagyobb, a kelet-kínai Csingtaóban lévő áruház rendőri felügyelet mellett kinyitott. Szombaton a legnagyobb tüntetést Vuhanban tartották. Szemtanúk szerint ott az üzlet néhány dolgozója is csatlakozott a demonstrációhoz, melyet békésnek és jól szervezettnek írtak le. A rendőrség is jelen volt, hogy irányítsa a forgalmat, de nem avatkozott be a tüntetésebe - számolt be róla a CNN.

Vasárnap délutánra azonban újrakezdődtek Kínában a nyugatellenes tüntetések. Az Új Kína hírügynökség tudósítása szerint megint gyűlések voltak a francia hipermarketlánc üzletei előtt, ahol a tiltakozók a Tibet függetlenné válását ellenző, a pekingi olimpiát támogató és a CNN amerikai hírtévét elítélő jelszavakat skandáltak. Ezernél többen gyűltek össze az északnyugati Hszian Carrefour-áruháza előtt, s hasonló megmozdulások zajlottak le az északkeleti Harbinban és a keleti Csinanban is.

A francia főpolgármester, Bertrand Delanoe hétfőn tesz javaslatot Párizs város tanácsának Tibet spirituális vezetőjének díszpolgári címére. Kína mellett beszélt viszont Christophe Girard, a párizsi főpolgármester kulturális helyettese a Journal de Dimanche című francia vasárnapi lapnak adott interjújában. Girard kijelentette, hogy ellenzi a pekingi olimpia bojkottját. "Hatástalan lenne és megalázó egy mozgásban lévő néppel szemben. Kína felébredt és el fog minket kápráztatni. Olyan ország, amely most teremti meg a maga demokráciáját olyan kulturális összefüggésben, amelyet a nyugatiak vagy nem ismernek vagy nem értenek" - mondta Christophe Girard. A párizsi politikus az interjúban reakciósnak nevezte a dalai lámát.