Magyar elnyomást éreznek a szlovákok

Vágólapra másolva!
A kisebbségben levő magyarok elnyomják a szlovákokat - így érzi a Szlovákiában élők 43 százaléka egy pozsonyi közvélemény-kutatás szerint. A jelenséget a szlovákok a legkedvezőtlenebb folyamatok közé sorolják.
Vágólapra másolva!

Egy szlovákiai közvélemény-kutatás szerint feltűnően sok szlovák gondolja úgy, hogy a szlovákiai magyarok - jogaikkal visszaélve - elnyomják a szlovák többséget. A felmérést a pozsonyi Komensky Egyetem szociológiai tanszéke és egy közvélemény-kutató ügynökség közösen végezte. A tanszéket Juraj Schenk vezeti, aki 1994-től 1996-ig Vladimír Meciar kormányának külügyminisztere volt.

Az ezer főt meghaladó minta alapján készült, más társadalmi folyamatokat is vizsgáló felmérés megállapításai szerint Szlovákia polgárainak 43 százaléka úgy látja, hogy a kisebbségek "a helyzetükkel és jogaikkal visszaélve" elnyomják a szlovák többséget. A felmérés megállapítja, hogy Szlovákiában ennél csak öt kedvezőtlenebb társadalmi jelenség van.

Fotó: Fábián Évi
Szlovákiai magyarok - elnyomónak érzik őket

A pozsonyi Új Szó című lap ezzel kapcsolatosan kérdéseket tett fel Juraj Schenknek, aki egyebek között kijelentette: "Vannak olyan vélemények, hogy a kisebbségek nálunk jobban élnek, mert előnyben részesítik őket, a hazaiak meg elnyomott helyzetben vannak." Schenk szerint a felmérés erre vonatkozó kérdései megalapozottak, mert szerinte "az emberek ezt úgy érzékelik, észlelik, mint válságpontokat, kritikus helyzeteket".

A szlovákiai szociológiai felmérések az elmúlt években ugyanezt mutatták ki, a vélemények nem változtak. Schenk magyarázata szerint azért nem, mert a valóságban nem mentek végbe azok a fordulatok, amelyek alapján a megkérdezettek máshogyan vélekednének.

Öllős László szlovákiai magyar elemző, a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke szerint "a felmérés valóban tükrözheti a szlovákiai közhangulatot". Öllős úgy vélte, ennek oka "az országban hosszú évek óta érzékelhető az a masszív propaganda, amely - elsősorban az ország északi területein, a magyaroktól távol élő - szlovák lakosság felé azt sugallja, hogy a magyarok Dél-Szlovákiában elnyomják a szlovákokat". "Ez a propaganda kisebb-nagyobb mértékben valószínűleg hat a szlovák lakosság számottevő részére" - tette hozzá.