Követeket küldene Tibetbe a dalai láma

Vágólapra másolva!
Engedélyt kért a kínai elnöktől a dalai láma, hogy Tibetbe küldje megbízottait, de Peking nem reagált érdemben. A száműzött vallási vezető szerint küldöttei segíthetnének enyhíteni a feszültséget.
Vágólapra másolva!

A dalai láma levélben kérte Hu Csin-tao kínai államfőt, engedélyezze, hogy küldöttei Tibetbe utazzanak a feszültségek enyhítésére - közölte helyi idő szerint szerdán Washingtonban Lodi Gyari, a tibeti száműzött vallási vezető képviselője. A dalai láma mély aggodalmát fejezte ki a tibeti helyzet miatt és felajánlotta, hogy Tibetbe küldi megbízottait a feszültségek lecsillapítására, de az ajánlata mindeddig válasz nélkül maradt.

A március 19-én elküldött levél egy a kezdeményezések közül, amelyek célja a helyzet rendezését célzó békés tárgyalások megkezdése - mondta Lodi Gyari, miután részt vett az amerikai szenátus bizottsági meghallgatásán. A különmegbízott elmondta, hogy Peking válaszolt a levélre, de nem érintette a dalai láma ajánlatát. A márciusi lhászai zavargások alatt 18 polgári személy és két rendőr halt meg a kínai kormány szerint. Az emigráns tibeti kormány szerint a kínai hatóságok megtorló intézkedései során legkevesebb 125 tibeti vesztette életét.