Hamarosan törvény tilthatja meg az USA-ban, hogy bárkit genetikai adottságai alapján különböztessenek meg. A jogszabállyal elsősorban a biztosítókat és a munkaadókat igyekeznek eltántorítani attól, hogy elutasítsák a bizonyos betegségekre hajlamosnak mutatkozó génekkel rendelkező embereket.

A genetikai alapú diszkriminációt tiltó törvény készül az Egyesült Államokban. Tervezetét ellenszavazat nélkül fogadta el csütörtökön a washingtoni szenátus. A törvényjavaslat megtiltja a munkáltatóknak és biztosítóknak, hogy diszkriminációt alkalmazzanak az emberek ellen genetikai adottságaikra hivatkozva. Edward Kennedy szenátor szerint az évszázad első jelentős polgárjogi törvényéről van szó, mivel a genetikai személyazonosság alapján történő megkülönböztetés épp úgy elfogadhatatlan, mint a faji vagy vallási alapú diszkrimináció.

A törvény elfogadása már csak idő kérdése, az erről szóló javaslatra a képviselőház ugyanis már tavaly áprilisban, 420-3-as szavazati aránnyal rábólintott. A törvényt a Fehér Ház is támogatja. A két ház között egyeztetett és valószínűleg már a jövő héten megszülető törvényváltozat George Bush elnök aláírásával léphet hatályba.

A jogszabály háttere, hogy a tudósok egyre több betegség genetikai kódját térképezik fel, ami alapján lehetővé válik majd annak megállapítása, hogy mekkora hajlama van egy személynek például rákra, cukor- vagy szívbetegségre. A törvény azt akarja elérni, hogy azok a munkáltatók és biztosító cégek, amelyek nem akarják magukra vállalni az esetleges költséges kezelések terhét, ne tudjanak visszaélni a genetikai információkkal, ne tudják azokat senki ellen felhasználni.

A munkáltatók számára tilos lesz genetikai adatok alapján dönteni személyek alkalmazásáról, elbocsátásáról és előléptetéséről. A betegbiztosítók pedig nem utasíthatják el emberek biztosítását, nem emelhetnek a járulékon genetikai alapon. Ugyancsak tilos lesz bárkit genetikai tesztre kötelezni. A törvénytervezet szellemében - a tilalmat sok tudományos, orvosi és egészségügyi szervezet támogatja, a kereskedelmi kamara viszont ellenzi - a genetikai információkat csak a doktorok és pácienseik használhatják fel a jobb orvosi döntések, kezelések érdekében.