Elrendelték az elmeorvosi vizsgálatát annak a finn férfinak, aki szándékosan megfertőzött AIDS-szel öt nőt. A 25 éves fiatalembert bűnösnek mondta ki a bíróság.

Bűnösnek mondott ki egy finn bíróság egy HIV-fertőzött fiatalembert, aki 19 nővel létesített védekezés nélküli szexuális kapcsolatot, ötöt közülük meg is fertőzve az AIDS-et okozó vírussal. A 25 éves Aki Hakkarainen ellen összesen 21 nő tett feljelentést, de az észak-finnországi Rovaniemi bírósága kettejük beadványát bizonyíték hiányában elutasította.

A bíró elrendelte a vádlott elmeállapotának vizsgálatát, még mielőtt kihirdetné az ítéletet és kiszabná a kártérítési összegeket. Hakkarainent addig is őrizetben tartják a társadalomra való veszélyessége miatt.

Az STT finn hírügynökség jelentése szerint az ügyész 12 évi börtönbüntetést kért kiszabni a vádlottra, míg a per polgári jogi részében összesen félmillió euró kártérítésért folyamodtak a felperesek.

A HIV-vírussal való fertőződés nagy arányban vezet az egyelőre gyógyíthatatlan szerzett immunhiányos tünetegyüttes, az AIDS kialakulásához. Ennek nyomán az érintettek elveszítik ellenálló képességüket a legegyszerűbb betegségekkel szemben is.