Autókat gyújtottak fel a tüntetők Hamburgban

Vágólapra másolva!
Közel 7 ezer szélsőbaloldali tüntető csapott össze csütörtökön a rendőrökkel Hamburgban, miután a május 1-re szervezett neonáci demonstráció ellen tüntető fiataloknak nem sikerült áttörniük a hatóság kordonjait. A demonstrálók autókat - köztük egy rendőrségit is -, és egy gumiraktárat is felgyújtottak. A zavargások során 250 tüntetőt vettek őrizetbe, és húsz rendőr sérült meg.
Vágólapra másolva!

Évek óta nem láttunk ekkora tombolást - mondta pénteken a hamburgi rendőrség szóvivője az észak-német kikötővárosban csütörtökön történt zavargásokkal kapcsolatban. A szélsőbaloldali tüntetők és a rendőrség ugyanis hosszú órákon át vívott egymással ádáz küzdelmet. A zavargások azután kezdődtek, hogy a május 1-re szervezett neonáci demonstráció ellen tüntető fiatalok - nem tetszésüknek hangot adva - üvegekkel megdobáltak több rendőrségi egységet is - írja a BBC.

A rendőrség szóvivője a brit lapnak elmondta: a mintegy 7 ezer baloldali fiatal csütörtök kora délután megpróbálta áttörni a két tábor között felállított rendőrségi kordont, majd mikor ez nem sikerült, a demonstrálók autókat borítottak fel, amelyek közül többet fel is gyújtottak, valamint egy gumiraktár készletét is meggyújtották. Egy helyi hivatalnok szerint a felgyújtott gépjárművek között volt egy rendőrautó is.

A zavargások a német város Barmbek körzetére korlátozódtak, ahová mintegy 1100 neonáci fiatal érkezett. Az összecsapásokban a neonáci felvonulást szervező Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) néhány busza is megrongálódott. A rendőrök - az autókat barikádként használó - szélsőbaloldaliak ellen több vízágyút is bevetettek. A rendőrségi jelentések szerint az üveggel és petárdákkal dobáló fiatalok közül 250 főt vettek őrizetbe. A rendőrségi akció során húsz hatósági személy sérült meg.

A BBC szerint több neonáci is megsérült az összecsapásokban. A német Der Speigel című napilap honlapján pedig azt közölték: a szélsőbaloldali tüntetők több újságírót is megtámadtak zavargások során.

Forrás: Getty

Nehéz dolga volt a rendőröknek

Hamburghoz hasonlóan több német városban, így Nürnbergben és Berlinben is voltak zavargások csütörtökön. A nürnbergi rendőrség szóvivője elmondta: a mintegy 10 ezer fős szélsőbaloldali és közel 1500 neonáci között lezajlott kisebb rendbontások során négy rendőr sérült meg. A berlini rendőrség közleménye szerint- a tavalyi százhússzal szemben - idén 24 rendbontót vettek őrizetbe. A tüntetések miatt tizenhárom rendőr megsérült, egyiküket pedig kórházba kellett szállítani.