Hazahozatala után megvádolhatják Zentait

2008.05.06. 14:45

Esetleges Magyarországra hozatala után gyorsan megvádolhatják a hatóságok Zentai Károly ausztrál állampolgárt. Az idős férfi a Simon Wiesenthal Központ szerint még 1944-ben megkínzott, majd megölt egy 18 éves zsidó fiatalembert.

Ha kiadják az ausztrál hatóságok Magyarországnak Zentai Károlyt (Charles Zentait), akkor attól számítva heteken belül sor kerülhet az ügyében a vádemelésre - közölte Ács Tibor, a férfi háborús bűnök miatti kiadatását kérő Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője.

Ács szerint ha a férfit Magyarországra hozzák, gyanúsítottként hallgatják ki, és indítványozni fogják előzetes letartóztatását. Ennek szükségességét azzal indokolta, hogy az ügyészség szerint a férfi ausztrál állampolgárként hazautazhatna szabadlábon hagyása esetén. A szóvivő hozzátette: ezen túlmenően az ügyészség mást nem tervez, mivel szerintük a szükséges bizonyítékokat beszerezték, a nyomozást lefolytatták. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az eljárás során Zentai Károly is tehet indítványokat.

Zentai Károly fiának azzal a nyilatkozatával kapcsolatban, amellyel a férfi kétségbe vonta, hogy apjával szemben a magyar hatóságok tisztességes eljárást folytatnának, Ács Tibor azt mondta: az ügyészség a jogszabályok szerint jár el. Arra a kérdésre, hogy milyen büntetésre számíthat a férfi, a szóvivő azt mondta: a jogszabályok alapján végrehajtandó szabadságvesztést szabhatnak ki rá, amelynek törvényi maximuma akár életfogytig tartó börtön is lehet.

Az ausztrál legfelsőbb bíróság április 23-án döntött arról, hogy a perthi városi bíróság az ausztrál jogszabályok szerint vizsgálhatja Zentai kiadatását. Az eljárás folyamatáról korábban a magyar igazságügyi tárca úgy tájékoztatta az MTI-t: amennyiben a perthi helyi bíróság úgy határoz, hogy Zentai kiadható Magyarországnak, akkor a döntést az ausztrál belügyminiszter hozza meg magáról a kiadatásról. Ez ellen azonban Zentai fellebbezéssel élhet, és csak ennek elbírálása után születhet a kiadatásról végleges döntés.

A 86 éves férfit azzal gyanúsítja Magyarország, hogy 1944-ben katonaként harmadmagával Budapesten megkínozta és megölte a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot. Zentai tagadja a vádat, azt hangoztatva, hogy már a Balázs Péter halála előtti napon elhagyta Budapestet.

Zentai ellen a Simon Wiesenthal Központ tett feljelentést, amelynek alapján a magyar katonai ügyészség vizsgálta az ügyet, majd a magyar kormány 2005 elején kérte kiadatását az ausztrál hatóságoktól. A Fővárosi Bíróság március 3-án nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a feltételezett háborús bűnös ellen.

Zentait 2005. július 8-án - a magyar kiadatási kérelem alapján - letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

KAPCSOLÓDÓ CIKK