16 éve nem mosdik az ufóhívő ukrán pár

Vágólapra másolva!
Nem mosakodik, nem mos, nem mosogat 16 éve egy ukrán házaspár. Az egyik kelet-ukrajnai városban élő Anatolij és Larisza Sahov azt állítja, a világmindenség sugallatára határoztak így. Nem vágnak hajat, nem esznek húst sem, és addig hordják a ruháikat, amíg le nem foszlanak róluk. Állítólag soha nem voltak betegek.
Vágólapra másolva!

Tizenhat évvel ezelőtt abbahagyta a tisztálkodást és a hajvágást egy kelet-ukrajnai nagyváros közepén élő, ufóhívő ukrán házaspár. A makijivkai Anatolij és Larisza Sahov azt állítja, a világmindenség parancsára hagytak fel a civilizációs szokásokkal.

A férfi kétméteresre nőtt szakállát napközben a felsőtestére tekerve viseli. Larisza haja is több méter hosszú, tincseit csak addig fésülte, amíg három méternél rövidebbek voltak - írta a kijevi Szegodnya napilap. Sahovék öltözetüket sem mossák, ruhát évente legfeljebb egyszer váltanak, általában akkor, amikor a régi már lefoszlik róluk. Az edényekkel is így tesznek. Több mint tíz éve csak esővízzel főznek, és azt isszák, de naponta csak egyszer táplálkoznak, gyakran több napig nem is esznek. Ha esznek, akkor is csak növényi táplálékot vesznek magukhoz, és minden káros szokástól tartózkodnak. Azt állítják, egyszer sem voltak betegek, és gyógyszert sem vettek be soha.

A különös házasság 22 évvel ezelőtt kezdődött. Az akkor 53 éves zongorahangoló és -restaurátor Anatolij a 19 éves, zongoraművésznek készülő Lariszával annak vizsgakoncertjén találkozott. Esküvőjük után felhagytak a munkával, életüket teljes egészében a csillagászatnak és az ufológiának szentelték. Otthonuk falait kozmikus motívumokkal festették tele a világűrből kapott ihlet alapján. Könyvtáruk filozófiai és csillagászati kötetekből áll. Volt házi csillagvizsgálójuk, de egy alkalommal leégett a könyvtár egy részével együtt.

Anatolij és Larisza másmilyen életet el sem tudna képzelni. Úgy érzik, mindketten részei a másik lényének, bár a testiséget e világi hívságnak tartják. Meggyőződésük szerint a Föld lakói más világokból érkeztek, csak vendégként tartózkodnak a bolygónkon.