Még mindig akadoznak Mianmarban a segélyek

Vágólapra másolva!
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa szerint a mianmari hatóságok belépési díjat kértek a segélyszállítmányt hozó teherautóktól, melyeket beengedtek szombaton. Sok segélyt hozó szervezet - köztük a magyar is - még mindig arra vár, hogy egyáltalán bejuthasson a katasztrófa sújtotta országba.
Vágólapra másolva!

Tíz nappal a Nargis ciklon pusztítása után Mianmarban továbbra is vannak megközelítetlen övezetek, de a kormány ellenőrizni akarja a külföldi segélyek elosztását - közölte hétfőn a hivatalos média.

"Vannak olyan övezetek, ahová nem tudnak eljutni az illetékesek" - idézte a katonai kormányzat által ellenőrzött New Light of Mianmar című napilap Szoe Tha nemzeti tervezési és gazdaságfejlesztési miniszter külföldi diplomatákhoz intézett szavait. "Bármely ország adományait elfogadjuk, de a segélyszállítmányok szétosztását a helyi szervezetek intézik" - tette hozzá a miniszter a lap szerint.

Vasárnap némileg gyorsult a segélyszállítmányok érkezésének üteme, de a segélyek mennyisége korántsem elegendő. A külföldi segélyszervezetek továbbra is utánpótlási és adminisztratív nehézségekkel küszködnek - közölte az ENSZ.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hétfői közleménye szerint a kormány ma sem adott belutazási engedélyt a Thaiföldön várakozó segélyszervezeteknek. A magyar szervezet munkatársa, Luter Gábor információi szerint az egyik nemzetközi szervezet szombaton bejutott teherautói után mintegy 1500 dollár belépési díjat kértek járművenként a hatóságok.

"A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elfogadhatatlannak tart a segélyszállítmányok után fizetendő mindennemű külön vámot, s továbbra is szorgalmazza a segélyszervezetek bejutásának és szabad mozgásának engedélyezését" - áll a közleményben.

Louis Michel, az Európai Bizottság humanitárius ügyi és fejlesztéspolitikai biztosa keddre Brüsszelbe összehívta a EU fejlesztésügyi minisztereit, hogy megvitassák a ciklon után Mianmarban kialakult humanitárius helyzetet - közölte a biztos hétfőre virradóra kiadott közleményében. A tanácskozás után Louis Michel személyesen Rangunba kíván utazni, hogy megvitassa a helyi hatóságokkal a nemzetközi segítségnek a katasztrófa sújtotta lakossághoz való eljuttatását.

Louis Michel előzőleg csütörtökön bejelentette, hogy az EU 2 millió eurót különített meg a katasztrófa áldozatai számára, de ez az összeg a 30 millió eurót is elérheti, mihelyst a hatóságok lehetővé teszik a humanitárius segély eljuttatását a károsultakhoz.

A hivatalos, nem végleges adatok szerint a ciklon halálos áldozatainak száma 28 458, és 33 416 embernek veszett nyoma, diplomaták szerint azonban a halálos áldozatok száma a százezret is elérheti.