Bíróság elé állítják Chilében Victor Jara gyilkosát

Vágólapra másolva!
Bíróság elé állítják Chilében azt a nyugalmazott ezredest, aki a vizsgálat szerint személyesen felelős a neves baloldali énekes, Victor Jara meggyilkolásáért az 1973-as katonai puccs után.
Vágólapra másolva!

Juan Fuentes vizsgálóbíró csütörtökön jelentette be, hogy lezárta a nyomozást az ügyben, és egyedül Mario Manríquez nyugalmazott ezredes ellen emel vádat.

Jara volt az egyik legismertebb latin-amerikai népi énekes a 60-as és 70-es években, Isabel Parrával együtt a Nueva Canción Chilena mozgalom (Új chilei dal) emblematikus alakjának számított. A baloldalt lelkesítő dalait egész Chilében és szerte a világon ismerték. Mario Manríquez ezredes volt a parancsnoka annak a koncentrációs táborrá átalakított stadionnak, ahová a katonai puccsal 1973. szeptember 11-én megdöntött baloldali rendszer híveit hurcolták a hatalomátvétel első napjaiban.

Jarát a puccs másnapján tartóztatták le, és a santiagói stadionba vitték több száz emberrel együtt. A letartóztatást túlélő foglyok beszámolója szerint Manríquez parancsára katonák megkínozták Jarát, és puskatussal eltörték a kezeit, hogy ne játszhasson tovább társainak a stadionba is magával vitt gitáron. Azután agyonlőtték az énekest.

Jara családjának ügyvédje jelezte, hogy fellebbezéssel él a döntés ellen, mert szerinte másoknak is felelniük kell a gyilkosságért.