Szerbiában radikális-nacionalista-szocialista koalíció érlelődik

Vágólapra másolva!
A szerb radikálisok, a nacionalisták (a Kostunica-tábor) és a szocialisták egyetértettek a közös kormányalakítás elveiben, s egy lépéssel közelebb kerültek koalíciójuk megalakításához - jelentették be csütörtökön Belgrádban.
Vágólapra másolva!

A vasárnapi szerbiai parlamenti választás nyomán a mérleg nyelvévé vált Szerbiai Szocialista Párt elnöke, Ivica Dacic közölte, hogy a három formáció tárgyalásán a radikálisok és Vojislav Kostunica eddigi miniszterelnök tábora elfogadta azokat az elveket, amelyek a szocialisták szerint elengedhetetlen alapjai egy koalíciónak. Ezek elsősorban a szociális igazságosságra vonatkoznak, s közéjük tartozik a kulcsfontosságú vállalatok többségi állami tulajdonának megtartása.

Gordana Pop Lazic, a radikálisok alelnöke azt mondta, hogy sikerült megállapodni a kormányalakítás alapelveiben, s a tárgyalások pénteken folytatódnak. Szerinte komoly esély van arra, hogy hamar létrejön a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többség.

A szerbiai politikában egyelőre minden képlékeny. Az, hogy a kormányzati hatalom megragadása szempontjából kikerülhetetlen szocialisták a radikálisokkal tárgyaltak, újdonságnak számít. Eddig mindkét részről tagadták, hogy közvetlenül érintkeznének egymással. Azt mondták, hogy miután a radikálisok megállapodtak Vojislav Kostunica táborával a kormányalakítás elveiben, a tárgyalást a szocialistákkal Kostunicáék folytatják.

Közben a belgrádi sajtóban sok hír kering a szocialisták és a Boris Tadic vezette demokrata tábor színfalak mögötti tárgyalásairól is, ám ezek tényét még egyik oldal sem erősítette meg.