Előbújtak a barlangból a világvégét váró oroszok

Vágólapra másolva!
Az utolsó kilenc ember is előjött annak az orosz szektának a tagjai közül, amely a világvégétől tartva egy barlangba vette be magát tavaly novemberben. Eredetileg 11-en voltak még lent, de ketten időközben elhunytak. Összesen 35-en bújtak a föld alá tavaly, de a tavaszi hóolvadás után az omladozó járatokból folyamatosan jöttek elő az emberek. Pénteken bújtak elő az utolsó lentmaradt szektatagok.
Vágólapra másolva!

Kijött pénteken a föld alól annak a világvégét váró orosz szektának az utolsó 9 tagja is, amely tavaly novemberben barikádozta el magát egy barlangban. Eredetileg 11-en voltak még lent, ám ketten időközben elhunytak.

Előzőleg a hatóságok komoly helyreállítási munkálatokat végeztek a többször beomlott járatokban, és péntekre virradó éjszaka többek között feltárták az elhunytak sírját is. Ennek kapcsán a szakértők jelezték, hogy a oszló hullákból áradó gázok komolyan veszélyeztetik a barlangban maradt szektatagok egészségét. Az exhumálásról a szektások tudtak, de a helyi illetékesek szerint nem fordítottak rá különösebb figyelmet.

A Pjotr Kuznyecov vezette szekta 35 tagja 2007 november elején vonult be egy föld alatti barlangrendszerbe, és azt hirdette, hogy 2008. májusában eljön a végítélet. A mérnök végzettségű szektaalapító irányításával hatalmas barlangot ástak Nyikolszkoje falu mellett egy hegyoldalba. A barlagban kutat fúrtak, az illemhely csövét pedog egy közeli patakba vezették. jelentős tartalékokkal is ellátták magukat élelmiszerből és petróleumból, majd 35 fő - köztük négy gyerek - két macskával és egy papagájjal együtt bevonult a föld alá.

Az olvadás és a tavaszi esőzések nyomán azonban a barlang többször beomlott, így a szektatagok közül többen kijöttek. Először március 28-án hét nő, majd április 1-én további 14 ember, egy nappal később pedig egy fehéroroszországi asszony is elhagyta a rejtekhelyet két gyermekével.

Akkor még úgy tudták, hogy 11 fő maradt a föld alatt, de Vitalij Nyedogon, a szekta egyik vezetője is kijött, aki elmondta, hogy két nő meghalt a szektatagok közül. Egyiküket rák vitte el, a másik a túlzásba vitt böjtölésbe halt bele.

Amikor kiderült, hogy a szektatagok barlangba vonultak, Kuznyecovot elmegyógyintézetbe zárták, és megállapították, hogy beszámíthatatlan. Az első kibújó barlanglakók követelésére azonban elengedték. Nem sokkal később súlyos fejsérülésekkel kórházba kellett vinni. Állítólag öngyilkosságot kísérelt meg, mert nem látta jelét az általa megjósolt világvégének.